DKKA NŐI NBI/A

A Sopron Basket ellen folytatjuk a bajnokságot

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Szombat este ismét hazai pályán szerepelnek a lányok.

Három nappal a pécsi mérkőzést követően újabb bajnoki jön a sűrű szezonrajton. Nem is akármilyen ellenfelet fogadhatunk hazai pályán: a 2022-es Euroliga-győztes, regnáló Magyar Kupa-győztes Sopron Basketet. Ellenfelünk egy év szünet után újra belevágott a nemzetközi szereplésbe, igaz, ezúttal „csak” az Európa Kupában állt rajthoz. Kifejezetten erős kerete van Gáspár Dávid együttesének, még úgy is, hogy a nyáron visszavonult a klublegenda Fegyverneky Zsófia, illetve a Darazsak A-csoportos indulása miatt fiatal játékosai jó része az akadémiai csapattal dolgozik.

Együttesünk a pécsi mérkőzést követően csütörtökre szünnapot kapott, amit pihenéssel, regenerációval tölthettek a játékosok. Pénteken viszont újra edzésbe állt a gárda és készül a Sopron ellen. Szentpáli Gergő vezetőedző azt várja a szombati meccstől, hogy tovább épül a lányok védekezése, támadásban pedig egyszerű döntésekkel, a szerdán látott ritmusban rohamozzák a Sopron gyűrűjét. A végeredménynél sokkal fontosabb lesz a mutatott karakter – jegyezte meg a szakember, aki reméli, hogy ezúttal is sok szurkoló látogat ki az Alba Regia Sportcsarnokba.

A lányoknak a meccs előtt még egy programjuk lesz: délelőtt részt vesznek a belvárosban a mellrák elleni sétán, ezzel felhívva a figyelmet a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságára, ami akár életmentő is lehet.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik az Alba Regia Sportcsarnokban, amelyre az idénnyitóhoz hasonlóan ezúttal is ingyenes lesz a belépés.

Dávid Kornél KA – Sopron Basket

Alba Regia Sportcsarnok, szombat 18:00