DKKA utánpótl ás

DKKA – Zsíros Akadémia junior mérkőzésekkel kezdődik a hétvége

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Fordulót rendeznek a Gyermek Kupában is, amivel felületeinken kiemelten foglalkozunk.

Fiú junior A-együttesünk, a DKKA-Adecco a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen folytatja szereplését. A csapat ezidáig nyeretlen, és nem lesz egyszerű dolga most sem, hiszen Budapesten, az első körben nagyobb különbségű vereséget szenvedtünk. A Kőbánya 4 forduló után 3/1-gyel áll, egyedül a listavezető Oroszlány otthonában kapott ki.

„A héten keményen dolgoztunk a csapattal. Az utóbbi meccseken főként a védekezésünkkel akadtak gondok, ezen próbálunk folyamatosan javítani, és most is ez volt a fő fókusz. Úgy érzem, a javulás kulcsa az, hogy nem szabad összeesnünk, végig – negyven percen át – koncentráltnak és precíznek kell maradnunk. Ez nagyon fontos, mert több mérkőzést is a figyelmetlenségünk miatt veszítettünk el. Igyekszünk megtörni ezt a rossz szériát, és hazai pályán megszerezni az alapszakasz első győzelmét” – fogalmazott Knizse Richárd, a csapat centere.

Dávid Kornél KA-Adecco – Zsíros Akadémia Kőbánya

MKOSZ Edzőközpont, szombat 13:00

Élő közvetítés itt.

Leány junior csapatunk is szombat délután lép pályára. Ellenfele a teljesen ismeretlen Zsíros Akadémia együttese lesz. Ellenfelünk hozzánk hasonlóan 1/2-es mérleggel áll, ők a Vasas B-csapatát győzték le. Lányaink október közepén játszották utolsó meccsüket, akkor a PVSK otthonában szerezték meg első sikerüket a Főtáblán.

„Három hét telt el a legutóbbi meccs óta, így most volt egy viszonylag hosszabb időszakunk, amikor fókuszálni tudtunk az eddigi hiányosságainkra, hibáinkra. Igyekeztünk ezeket javítani, fejleszteni, és új lendülettel készülni a szombati, Zsíros Akadémia elleni találkozóra. Mivel nem igazán ismerjük az ellenfelet, elsősorban a saját játékunkra helyeztük a hangsúlyt az edzéseken. Kemény meccsre számítok, ahol az összeszedettség, a pontosság és az agresszív védekezés kulcsfontosságú lesz. Hosszabb idő után újra teljes kerettel állunk ki, ami önmagában is plusz motivációt ad. Igyekszünk lendületet meríteni az előző győzelmünkből, és mindent megteszünk azért, hogy ismét nyertesként hagyjuk el a pályát” – fogalmazott Schmid Sophie, a csapat játékosa.

Dávid Kornél KA – Zsíros Akadémia Kőbánya

Ciszterci Szent István Gimnázium, szombat 15:30

Élő közvetítés a DKKA YouTube csatornáján.

A második fordulót rendezik a Gyermek Kupában. Szombaton az A- és a B-csoport mérkőzései következnek, előbbi az Alba Regia Sportcsarnokban, utóbbi a Ciszterci Szent István Gimnáziumban, a saját rendezésünkben. A B-csoportot kiemelt figyelemmel kísérjük, hiszen a Pandák-Bulls házi rangadó lesz idén A Hét Mérkőzése Akadémiánkon. Az F-csoport mérkőzéseit vasárnap rendezik, Várpalotán.

A DKKA mérkőzései:

A-csoport

Alba Fehérvár Cápák – DKKA Alligators

Alba Regia Sportcsarnok, szombat 14:00

Élő közvetítés itt.

DKKA Alligators – ASE-Paksi Harcosok

Szombat 15:30

Élő közvetítés itt.

B-csoport

VUKE Oroszlánok – DKKA Pandák

Ciszterci Szent István Gimnázium, szombat 8:30

DKKA Bulls – VUKE Oroszlánok

Szombat 10:00

DKKA Pandák – DKKA Bulls

Szombat 11:30

Élő közvetítés a DKKA YouTube csatornáján.

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - Csata TKK

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.