Hullámzó teljesítményt nyújtottunk ezen a mérkőzésen. Sok helyzetet alakítottunk ki, de sokszor nem voltunk kellően koncentráltak és a hibáinkból ellenfelünk előnyt kovácsolt magának. Jobban kell figyelnünk a támadások befejezésekor. Összességében sok biztató dolgot mutatott a csapat támadásban és védekezésben egyaránt. A látottak alapján látható a fejlődés a játék sok szegmensében.
Gratulálunk a győzelemhez az egész csapatnak!
Első negyedben nem találtuk meg a játékunk ritmusát. Eladott labdák, kihagyott helyzetek, és rossz döntéshozatalok jellemezték játékunkat.
A mérkőzés hátralévő részében, egy másik arcunkat mutattuk meg. Az akarat és a győzni akarás átsegített minket a nehéz periódusán a mérkőzésének. Innentől kezdve, a mi akartunk érvényesült a pályán. Örülök, hogy nem húzta le a csapatot a mérkőzésnek az a része amikor nem úgy mentek a dolgok, ahogy terveztük. Volt tartásunk és kellő akaratunk, hogy változtassunk.
Szép volt fiúk!