Vasárnap esti ellenfelünk a bajnokság sereghajtója lesz, amely eddig egyszer győzött, de több szoros mérkőzést játszott már az idényben. Együttesünkben többen betegségből jöttek vissza, így nyílt, de nyerhető számunkra a szigetszentmiklósi találkozó.
A múlt szombati, Csata TKK elleni mérkőzés után, bár nem száz százalékosan, de immár teljes kerettel várhatjuk az alapszakasz hajráját. Négy forduló van vissza, és február végére le is játsszuk ezeket. Az már gyakorlatilag eldőlt, hogy idén is a 9. helyért játszhatunk a bajnokság végén, azonban, mivel visszük tovább az eredményeinket, közel sem mindegy, hogy hány győzelemmel kezdjük meg az alsóházi rájátszást. A BKG jelenleg egyetlen győzelemmel áll a tabella végén, viszont intő jel, hogy a teljes kerettel felálló Győrt verték meg hazai pályán, és több közép- és alsóházi csapattal is szoros mérkőzést játszottak. Ráadásul a BKG reaktiválta másodedzőjét, a korábbi válogatott játékost, Katona Szidóniát.
„Nem lett újabb betegünk, ugyanakkor az elmúlt időszak utóhatásait még érzik a lányok. Fizikailag nem vagyunk a legjobb állapotban, nem mindenki tudott teljes edzésmunkát végezni, de ezzel együtt dolgozunk tovább, és igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. A Csata elleni mérkőzésen megvolt az a lelki és emberi tartás a lányokban. Az a vereség sok szempontból felért a Cegléd elleni győzelemmel. Pont ugyan nem járt érte, de az önbecsülésünk megmaradt, beletettük a munkát és a szívet, és ezek azok az erények, amelyeket hosszabb távon is szeretnék látni magunkon. A BKG ellen nem készülünk semmi különlegessel, elsősorban a saját játékunkat szeretnénk játszani. A lányok számára ez újabb lehetőség arra, hogy megmutassák magukat, és most reális esélyünk van a győzelemre. Remélem, hogy emiatt kellően feltüzelt állapotban lépünk majd pályára. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a BKG is hasonlóan gondolkodik, hiszen ők is egy alsóházi csapatot fogadnak, így mindkét oldalon meglesz a motiváció” – fogalmazott vezetőedzőnk, Gáll Tamás.
A találkozó vasárnap este 19 órakor kezdődik a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. Aki kijönne szurkolni a lányoknak, az 1000 forintos kedvezményes, illetve 1500 forintos teljes árú belépőt válthat. Aki a képernyő előtt szurkolna a lányoknak, az a Hunbasket.tv-n megteheti.
BKG Príma Szigetszentmiklós – Dávid Kornél KA
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok, vasárnap 19:00
Jegyár: 1500-2000 Ft




