Előselejtezők hétvégéje jön

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

A junior fiúk Sopronban, a serdülő fiúk Fehérváron és Budapesten, a serdülő lányok Oroszlányban lépnek pályára.

Fiú junior A-csapatunk Sopronban lép pályára, és a selejtezőbe jutásért meg kellene nyernie csoportját. Az ellenfelek az Esztergom, a Soproni Sportiskola és a Győri KC lesz. Egyetlen kiemelésen múlott, hogy a csapat egyből a selejtezőbe kerüljön. Nincs mese, mindhárom ellenfelet meg kell próbálni legyőzni.

„Jól sikerült a felkészülés, de nem mindig tudtunk teljes létszámban edzeni. A csapat nagy része végigdolgozta az augusztust. Több tavalyi kadett játékost be kellett építeni, meg kellett találni a helyüket a pályán. A felkerülők jól dolgoznak, az idősek pedig befogadók. Az Esztergommal a B-csapatunk többször találkozott már a regionális bajnokságban, a Győr is kellemetlen csapat. A hazai soproniak elleni meccs lesz kicsit lutri, mert tavaly ezek a játékosok kifejezetten jó kadett csapatot alkottak” – fogalmazott Szabó Zsolt vezetőedző.

A DKKA mérkőzései:

Dávid Kornél KA – EKE U19

Sopron, szombat 9:00

Soproni Sportiskola/B – Dávid Kornél KA

Szombat 16:00

Dávid Kornél KA – Győri KC Uni Győr

Vasárnap 11:15

Élő közvetítés várható a Soproni Sportiskola YouTube csatornáján.

Fiú serdülő A-csapatunk hazai környezetben játszhatja előselejtezőjét. A könnyebb ág miatt jó lenne megnyerni a csoportot, de a fiúk munkáját több sérülés nehezíti. A hazai környezet lehet előny: Kodak Gergő együttese az egyetlen, amely hazai pályán játszik a hétvégén.

„Néhány korosztályt váltó játékostól eltekintve egyben maradt a csapatunk, így a fiúk már jól ismerik egymást, és kialakult közöttük a megfelelő összhang. A nyári szünet után kissé nehezen indult a felkészülésünk, az edzőmérkőzéseken azonban már biztató játékot mutattunk. Bízom benne, hogy az előselejtezőre még tovább tudunk javulni, és az ottani mérkőzéseken is viszontlátjuk azokat a dolgokat, amelyeken az elmúlt időszakban dolgoztunk. Sűrű hétvége vár ránk, szombaton két, vasárnap pedig egy mérkőzést játszunk. Kiegyensúlyozott találkozókra számítok, és úgy érzem, reális esélyünk van arra, hogy elérjük a kitűzött célunkat, vagyis továbbjussunk a következő körbe. Szeretnénk ebben a szezonban szintet lépni, és országos szinten, az élmezőnyben is megmutatni magunkat. Fontos lenne, hogy a fiúk minél több tapasztalatot szerezzenek ebben a közegben, hiszen ezekből a mérkőzésekből nagyon sokat lehet tanulni. Sajnos vannak hiányzóink, ennek ellenére bízom a csapatban és abban, hogy mindenki hozzá tudja tenni a magáét. Azt várom a fiúktól, hogy tegyük oda magunkat, és hozzuk ki magunkból a maximumot. Ha a játékunk megfelelő lesz, meglátjuk, mire lesz elég, de a célunk egyértelmű: szeretnénk ott lenni a következő fordulóban” – nyilatkozta Kodak Gergő vezetőedző.

A DKKA mérkőzései:

Dávid Kornél KA – Győri KC/A Uni Győr

Ciszterci Szent István Gimnázium, szombat 10:30

Élő közvetítés itt.

Soproni Sportiskola KA/B – Dávid Kornél KA

Szombat 16:00

Élő közvetítés itt.

Dávid Kornél KA – Soproni Tigrisek SE

Vasárnap 11:15

Élő közvetítés itt.

Fiú serdülő B-csapatunk Budapestre utazik az előselejtezőre, ahol az OSE B- és a VUKE A-csapata ellen játszhat, majd vasárnap helyosztózik. Maár Benedek vezetőedző nem fogalmazott meg konkrét helyezést; a cél három jó mérkőzést játszani.

„Jó alapokkal érkeztek meg hozzánk a srácok az U11–U12-es korosztályból, így augusztusban ezekre építve kezdtük el lefektetni az alapelveinket támadásban és védekezésben egyaránt. Sikeres felkészülésen vagyunk túl, a gyerekek végig remek hozzáállással, nagy létszámban dolgoztak. Az edzőmérkőzéseken már megtapasztalhattuk, milyen kihívásokat jelent az idősebb korosztály, és az ott mutatott játékunkkal, valamint az edzésmunkával is alapvetően elégedett vagyok. A hétvégén azt szeretném, ha minél többet meg tudnánk mutatni a tanultakból, és mindhárom mérkőzésen a saját agresszív, gyors játékunkat játszanánk. A csoportunkban az OSE és a VUKE is erős ellenfél, de úgy gondolom, utóbbi ellen valamivel nagyobb esélyünk lehet a győzelemre. Konkrét eredménycélt nem fogalmaztunk meg a hétvégére. Úgy érzem, a három mérkőzésen egy-két győzelemre képes lehet a csapat, ennél azonban sokkal fontosabb visszajelzés lesz számunkra, hogy milyen játékot tudunk mutatni, és mennyit sikerül visszaadnunk abból, amin az elmúlt hetekben dolgoztunk” – fogalmazott Maár Benedek.

A DKKA mérkőzései:

Dávid Kornél KA/B – MVM-OSE Lions/B

Budapest, szombat 9:00

VUKE – Dávid Kornél KA/B

Szombat 13:00

Helyosztók: vasárnap 10:30-15:00

Leány serdülő B-csapatunk vasárnap Oroszlányba utazik a Nyugati D-csoportban. Előbb a házigazda MVM-OSE Lions együttesével, majd a Parthus SE-vel csap össze.

„Két idősebb csapat ellen játszunk, így biztosan nehéz dolgunk lesz. Azt szeretném látni, hogy a múlt heti mérkőzésünknél harcosabb, gyorsabb játékot mutatnánk be. Az Oroszlányt ismerem, erős felépítésű, erőszakos csapat. Ez a hétvége is egy erőfelmérő, és az itt kapott visszajelzéssel tudjuk majd tovább alakítani a fejlődési ívünket.” – fogalmazott Gyeőry Zsuzsanna vezetőedző.

A DKKA mérkőzései:

MVM-OSE Lions – Dávid Kornél KA/B

Oroszlány, vasárnap 10:00

Dávid Kornél KA/B – Parthus SE

Vasárnap 12:30

Élő közvetítés várható az OSE Lions YouTube csatornáján.

Sportmajális streetball torna

2026.05.01.

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI

ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

TFSE-MTK – Dávid Kornél KA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - VBW CEKK Cegléd

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.