Nagyon jól kezdtünk a Tigrisek ellen, sorban sikerültek a befutásaink, szépen megpasszoltuk egymást a helyzetekben. Örültem, hogy az edzéseken gyakoroltak visszaköszöntek. A lepattanószedést hiányoltam kicsit, nem elég, ha négy ember megy csak érte ( Áron, Noel, Bonca, Peti). Ezt még meg kell tanulniuk a kicsiknek, hogy induljanak meg saját dobás után is, de főleg a védőlepattanóra. Hiába láttuk, hogy másik négyessel áll fel második félidőt kezdeni az ellenfél, nem tudtunk ehhez annyiban alkalmazkodni, hogy a pihenő nem volt elég a második négyesnek egyből duplázni sajnos.
A negyedik negyedben csak futottunk a lányok után. Kondícionálisan maradtunk csak le, ezen igyekszünk majd dolgozni. Pataki Domi az egyedüli 2018-asunk extra ügyes volt támadásban, ő szerezte a legtöbb pontot. Noel gyönyörű passzokat adott. Haraszti Bence is nagyon jól játszott! A megítélt büntetőket 80%-osan dobtuk,ez igazán szép teljesítmény!
Egy-két játékosunk eléggé megilletődve játszott, ezen túl kell lépni, majd edzőmeccsekkel segítünk az izguláson…
Gratulálok Dóri néninek és a Tigriseknek!
Sokat kivett belőlünk az első mérkőzés, nehéz volt így duplázni. Az utolsó negyedig fej-fej mellett haladtunk, a félideji büntetőket is jól értékesítettük. A negyedik játékrészre 2 pontos különbséggel fordultunk, szinte el sem hittük, hogy ilyen jól tartjuk magunkat az Ugrómókusokkal szemben. Sajnos már fizikálisan nem bírtuk, nem értünk vissza sokszor védekezni,a támadásaink fantáziátlan hajigálásokká váltak, alig passzoltunk egymásnak. Ez meg is bosszulta magát.
Nincs szégyenkezni valónk, 5 tavalyi játékoson kívül mindenki most lépett először parkettára a kenguru bajnokságban, nagyon fiatal csapat vagyunk.
A mérkőzésen Cimbalek Noel Olivér húzta maga után a csapatot, bárcsak kettő lenne Noelből!:) Fister Márk Bonca is nagyon játszott, gyönyörűen védekezett és a támadásban is jeleskedett. Olaf az összes büntetőjét bedobta, Barnika,Bence,Ádi és Domi bátran játszottak, nagyon örültem neki!
Szeretném kiemelni Csomán Áron védekezését, aki mindkét mérkőzésen nehéz feladatot kapva, (az ellenfél legjobb játékosait fogta) gyakorlatilag az összes lepattanót leszedte.
Gratulálok az ellenfeleinknek, még találkozunk velük, remélem legközelebb mi jövünk ki győztesen a párharcokból.
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI
ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA