Fiú Kadett csapatunk kezdi a hetet

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Fiú kadett csapatunk a selejtezőn kalandos úton jutott el a Főtáblára, kedden délután pedig a Honvéd B-csapata ellen kezdi meg a csoportkört. A srácok csütörtökön is pályára lépnek.

„Ezen a héten számunkra is elkezdődik a bajnokság, és már nagyon várjuk, hogy ismét pályára léphessünk. A selejtezőn három kifejezetten kemény mérkőzést játszottunk, és arra számítok, hogy a csoportkörben is hasonlóan nagy csaták várnak ránk. Rögtön idegenben kezdünk, ráadásul egy fiatal, de jó erőkből álló csapat ellen, így biztosan nem lesz könnyű dolgunk.

Természetesen győzni szeretnénk Budapesten, és jó rajtot venni a bajnokságban. Ugyanakkor az eredmény mellett legalább ennyire fontos, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk, és minden héten előrébb lépjünk a játékunkban. Szeretném, ha már az első fordulóban megmutatnánk, mire vagyunk képesek, és erre a teljesítményre építhetnénk a folytatásban” – fogalmazott Blahó Barnabás vezetőedző.

Budapesti Honvéd SE/B – Dávid Kornél KA

Budapest, kedd 15:15

Élő közvetítés várható a Honvéd YouTube csatornáján.

Sportmajális streetball torna

2026.05.01.

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI

ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

TFSE-MTK – Dávid Kornél KA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - VBW CEKK Cegléd

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.