A Kacsák ismét a „C” csoportba repültek

Korosztály: Kenguru (U11)
 
Csoport: Kenguru Bajnokság, 5. forduló „D” csoport
 
Időpont: 2016.02.07 10:00  
 
Helyszín: Dunaújváros, Széchenyi Gimn.
 
Csapatok: Apró Sárkányok DKKA Kacsák
 
Eredmény: 59 66  
I. negyed: 24 7
II. negyed: 4+7 24+6
III. negyed: 16 8
IV. negyed: 8 21
Hosszabbítás:
 
Edzői értékelés:

Deme Dóra (Kacsák):

Ismét a „D” csoportban játszhattunk, a Dunaújváros ellen kezdtünk, akiket már nagyon jól ismerünk és mindig nagy csatát vívunk velük.

Ez most sem volt másként, bár utazás után oldódtunk, melegítettünk, ám mint az első negyed képe mutatja: nem eléggé. Hideg zuhany (már-már megszokott a kezdésnél…) támadásban és védekezésben. Nem találtuk a védőpozíciót, támadásban nem szakadtunk el, a Sárkányok meg is büntette kíméletlenül, szerzett labdáikból 24-7 lett az első negyed vége.

A második ötös aztán felébredve és harapósan lépett pályára, szoros védekezéssel és bátor, magabiztos támadásokkal megfordítottuk az első játékrész eredményét, ezt mi nyertük 7-24-re. Bendegúz vitte a hátán a csapatot, gyönyörű ziccereket dobott, amit Gyuszi és Barna egészített ki. Hármójuk pontjaival, illetve a félidei 6 bedobott büntetővel lett 35-37 ide.

Fordulás után az első ötöstől kértem, hogy tartsa meg az eredményt, amit sikerült is hozniuk, magukra találtak védekezésben, 16 pontot kaptunk, ám a támadás még mindig nem volt az igazi. Bence bátortalan volt, Ádi próbálta szedni a lepattanókat, küzdött, Patrik a 8-as kisfiúval lefogták egymást, Bobo és Luca megoldották a feladatukat, Domi igyekezett még, dobott is kosarat.

Az utolsó negyed ismét nagy csatát hozott, kiélezett, jó játékot láthattak a szülők, a Gyuszi-Barna-Bendi hármast most sem lehetett megállítani, szép kosarakkal végül nyerni tudtunk. (a 7-es kisfiút azért jobban meg lehetett volna fogni szembekerüléssel, de kihajtottuk magunkat, ezért dicséret jár!).

A cserék is szépen dolgoztak, Dani és Kinga azt hozták, amit kellett. Gratulálok a győzelemhez!

Ellenfelünknek köszönjük a sportszerű játékot.

     
Kacsák tagjai: Játékos neve P.sz.  
Hadlaczki Bendegúz 21
Nyíri Barna 14
Zacskó Bence 11
Kemény Gyula 11
Bassola Domonkos 6
Csere
Gerlang Dániel 1
Szántó Patrik 1
Vidéki Luca 1
Varga Kinga  
Nagy-Mátrai Botond  
Bóra Ádám  
Pénzes Patrik  
Horváth Szelina  
Magda Zsófia  
Schvaller Márk  
 
Csapatok: DKKA Kacsák DKKA Gepárdok
 
Eredmény: 51 44  
I. negyed: 11 10
II. negyed: 18+7 2+6
III. negyed: 8 14
IV. negyed: 7 12
Hosszabbítás:
 
Edzői értékelés:

Deme Dóra (Kacsák):

Pihenő nélkül álltunk neki a második mérkőzésnek, új ellenfél köszönt be a Gepárdok által.

Gyors kisfiúkból állt a csapat, ám a célunk nem volt más, mint a győzelem. Itt sem kezdtünk ugyan remekül, kicsit „beleültünk” az előző mérkőzésbe, kaptuk is a kosarakat, ám tudtunk dobni is, így 11-10-el mi kezdtünk jobban. Ádi szépen tört be, lepattanóból faultot harcolt ki, Sz. Patrik végre el mert indulni labdáért és értékesítette is a helyzetet, Barna pedig vitte a hátán a kezdő ötöst. Márknak új volt a meccsszituáció, de nem volt semmi baj, beleszagolt a védekezésbe. Domi kicsit háttérbe húzódott, de jó passzokkal segítette társait.

A második játékrészben nem volt könyörület, Bendegúz ismételt vezérletével 18-2-re nyertük ezt a negyedet, P. Patrik is betalált végre, Zsófi remekül védekezett, Gyuszi kicsit fáradtan, de a 7-es kisfiút 2 ponton tartotta. Visszaláttam az edzésen tanultakat, ennek nagyon örültem! (labdafelhozatal, 1:1, befutások, stb.)

Büntetőink jól sikerültek, 7-et tudtunk bedobni, egyre szebben dobtok, gratulálok ezért (külön dicséret a figyelemért!)

A harmadik és negyedik játékrészre viszont elfáradtunk. Az első meccs küzdése, az utazás és úgy egyébként is, kimerültetek. Barna pontjaival tartottuk az előnyünket, utána pedig Bence és Gyuszi kosaraival, a védekezésünk kicsit szétesett, faultoltunk is, mivel lábbal nem értünk oda ezért odacsaptunk párat.

A gond azzal volt, ha kihagyta ellenfelünk a helyzetét, a lepattanót nem tudtuk leszedni. Sajnos (vagy nem sajnos) egy mérkőzés 40 percig tart, a végén sem szabad leereszteni, itt jön a képbe az, hogy fejben ki hogy tud küzdeni. Összességében nincs ezzel probléma, ezt is megtanultuk, győzelem lett a vége.é

Az egész napos teljesítményért gratulálok a csapat minden tagjának! Küzdésből, akaratból és egymás iránti tiszteletből jelesre vizsgáztatok, nagyon büszke vagyok Rátok!

Ellenfelünknek köszönjük a játékot.

 

Fekete Csilla (Gepárdok):

„A magassági fölény döntött”: Szoros mérkőzésen, ám végig az ellenfél után kapaszkodva játszottunk. A küzdeni akarással nem volt gond, de a lepattanószerzés utáni kosárszerzésben nem tudtuk tartani a lépést.

     
Kacsák tagjai: Játékos neve P.sz.  
Nyíri Barna 14
Hadlaczki Bendegúz 13
Kemény Gyula 8
Pénzes Patrik 5
Bóra Ádám 4
Csere
Szántó Patrik 3
Zacskó Bence 2
Horváth Szelina 1
Magda Zsófia 1
Schvaller Márk  
Gerlang Dániel  
Vidéki Luca  
Bassola Domonkos  
Varga Kinga  
Nagy-Mátrai Botond  
Gepárdok tagjai: Játékos neve P.sz.  
Nagy Dominik 12
Tóth Adrián 8
Szalay Levente 7
Rémai Péter 5
Mészáros Máté 4
Rapai Zénó 3
Repka Roland 3
Kinorányi Bálint 1
Heizer Máté 1
Markó Márton  
Tóth László  
 
Csapatok: Apró Sárkányok DKKA Gepárdok
 
Eredmény: 56 49  
I. negyed: 17 12
II. negyed: 13+4=17 14+3=17
III. negyed: 2 12
IV. negyed: 20 8
Hosszabbítás:    
 
Edzői értékelés:

Fekete Csilla (Gepárdok):

„Szoros volt…”: Az egymás utáni második meccs ellenére az utolsó 3 percig nem látszott a fáradtság a fiúkon. A 3. negyedben vezettünk is, sajnos nem sikerült megtartani az előnyt.

Az eredménytől függetlenül dicséret a csapatnak, mert már egyre többször lehet látni, hogy észreveszik egymást, előre passzolnak, leadják a labdát egymásnak.

     
Gepárdok tagjai: Játékos neve P.sz.  
Nagy Dominik 15
Rémai Péter 12
Markó Márton 5
Pásti András 4
Mészáros Máté 4
Szalay Levente 3
Kinorányi Bálint 2
Rapai Zénó 2
Tóth Adrián 2