A rájátszás utolsó előtti fordulójában Kőbányára látogattunk. A Zsíros Akadémia ötmeccses, mi négy mérkőzés óta tartó veretlenségi szériából várta a találkozót, ami számunkra a B-döntős részvétel bebiztosításáról döntött.
Nagyon görcsösen, izgulósan kezdtük a mérkőzést. Ha voltak is védekezésben biztató jelek, támadójátékunk minden eddiginél gyengébb szinten volt. Elmaradtak a könnyű, indításos kosarak, a támadó lepattanók utáni második esélyből szerzett pontok. Szenvedős első negyed után gyönyörűen összekapták magukat a lányok, az elvárásaink szerint kosárlabdáztunk, és a vezetést is átvettük a félidőre.
Fordulás után még percekig tartottuk magunkat, aztán egyre gyűltek a hibák. Érthetetlen lépéshibák, nyomás alatt ijedtünkben eladott labdák, és gyenge dobáshatékonyság jellemezte játékunkat és a negyedik negyedre meg is pecsételte sorsunkat.
Csapatként ennél csak jobb teljesítményre vagyunk képesek, mint ahogy az egyéni statisztikák is ezúttal jócskán elmaradtak az elmúlt időszakban tapasztalttól. Jó lecke volt ez a mérkőzés abból, hogy a lelkesedés önmagában nem elég, ingyen nem adnak semmit! Pontokra kell váltanunk minden egyes lehetőséget, amiért az ilyen csapatok ellen kőkeményen meg kell küzdeni.
Laufer Gabi is jelölt a Feol.hu Év Női Sportolója szavazáson.
A SZAVAZOK gombra kattintva szavazhatunk csapatkapitányunkra március 30-áig.
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI
ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA