A Tigrisek első ismerkedése a kosárlabda mérkőzéssel

Korosztály:

Kenguru (U11)

Csoport:

Alapszakasz

Forduló:

1. forduló

Helyszín:

Várpalota Nepumoki Szt. J. Általános Iskola

Dátum:

2017-10-14

Csapatok:

Pákozdi Kócsagok – DKKA Tigrisek

Eredmény:

42 : 20

Negyedek:

9 : 1, 10 : 2, Büntetők: 6 : 3, 8 : 8, 9 : 6

Edzői értékelés:

Kaposiné Holló Ildikó (Kócsagok):

Győzelemmel, bátor, lelkes játékkal kezdtük az első bajnoki fordulót, annak ellenére, hogy a 12 főből hatan életük első kosárlabda mérkőzésén vettek részt, ebből négyen szeptemberben kezdtek el kosarazni. Az első két negyedben – helyenként kifejezetten biztató játékkal- megszereztük a biztos vezetést, jól dobtuk a büntetőket is.

A második félidőben már kicsit figyelmetlenebbek voltunk, pontatlanabbak voltak a dobások, védekezés nem volt olyan koncentrált, mint az elején. A dobott 42 pont nagyon szép eredmény, különösen úgy, hogy 9 játékosunk osztozik rajta.

Büszke vagyok csapatom minden tagjára, gratulálok Nekik!

Kovács Tímea, Nagy Sándor (Tigrisek):

Az első mérkőzése volt a Tigriseknek. Két héttel korábban, még meg sem volt a csapat, de az első fordulóra mégis sikerült összeállni. Az első félidőben, természetesen még nagyon megszeppenve játszottunk. Második félidőben, az ötösöket kicsit átalakítva szervezettebbé vált a játékunk és egy 8-8-as, és egy 9-6-os negyedet játszottunk. A húsz dobott pont a kezdőknél nagyon dicséretes!

A Kócsagok tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Kulcsár Emese Sára

10

Horváth Nelli

7

Bondor Flóra Anna

6

Telkes István Ádám

6

Vagyon Réka

6

Unger Fanni

3

Kozma Eszter Sára

2

Kaposi Gergő Koppány

1

Tar Dorottya Zsófia

1

Butola Dorka

0

Simó Jázmin

0

Sipőcz Milán

0

   

A Tigrisek tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Dávid Emese

8

Gugolya Nóra

5

Nagy-Horváth Roland

2

Agócs Adorján

2

Molnár Sára

1

Kalló Dániel

1

Hajnics Eszter

1

Sverteczki Sára

 

Csordás Szonja

 

Tolonits Lívia

 

Antalfy Dóra

 

Fülöp Eliza

 
   

Csapatok:

Újváros Szelek – DKKA Tigrisek

Eredmény:

60 : 5

Negyedek:

22 : 2, 8 : 2, Büntetők: 3 : 1, 18 : 0, 9 : 0

Edzői értékelés:

Kovács Tímea, Nagy Sándor (Tigrisek):

A második mérkőzésen ellenfelünk nem tudott szabályosan kiállni, így papíron 2-0 arányban mi nyertünk. Amennyiben teljes csapattal állnának ki, nem ebben a csoportban lenne a helyük, ők már jóval előrébb tartanak!
Köszönjük a szülőknek az érdeklődést és a lelkes biztatást!Egy-két hónap és győzelemmel fogjuk meghálálni.

A Tigrisek tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Gugolya Nóra

2

Dávid Emese

2

Antalfy Dóra

1

Nagy- Horváth Roland

 

Kalló Dániel

 

Agócs Adorján

 

Hajnics Eszter

 

Fülöp Eliza

 

Sverteczki Sára

 

Csordás Szonja

 

Tolonits Lívia

 

Molnár Sára

 
   

Csapatok:

Várpalotai Sárkányok – Pákozdi Kócsagok

Eredmény:

51 : 27

Negyedek:

22 : 6, 13 : 6, Büntetők: 5 : 5, 9 : 0, 2 : 10

Edzői értékelés:

Kaposiné Holló Ildikó (Kócsagok):

A második mérkőzésen, a hazai fiú csapat ellen nagyon rossz védekezéssel kezdtünk, így egy sokkoló különbség lett az eredmény, amiből nem nagyon tudtak felocsúdni a játékosaim. A jól szervezett, fizikálisan sokkal erősebb csapat ellen a vereség nem szégyen, sőt pozitívumként értékelem, hogy a meccs során minden dobott pontnak örültek a gyerekek, a szülők végig lelkesen biztatták őket és volt tartásuk, erejük arra, hogy az utolsó negyedet 8 ponttal megnyerjék!

Gratulálunk az ellenfélnek, köszönjük a szülői támogatást!

Hajrá Kócsagok!

A Kócsagok tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Bondor Flóra Anna

9

Kulcsár Emese Sára

7

Butola Dorka

4

Vagyon Réka

2

Horváth Nelli

2

Kozma Eszter Sára

1

Simó Jázmin

1

Telkes István Ádám

1

Kaposi Gergő Koppány

0

Sipőcz Milán

0

Tar Dorottya Zsófia

0

Unger Fanni

0

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS