A vezetőedző erre számított

Az utolsó pozícióban fejezte be a rendkívül rangos, immár harmadszor megrendezett Szent István Kupát a DKKA U16-os együttese. Az edző, Kertész Zsolt nem csalódott.

 

Ezúttal a Dávid Kornál Kosárlabda Akadémia 16 éven aluli együttese mellett a magyar, korosztályos válogatott is parkettre lépett, külföldről a Real Madrid, az Alicante, a Bayern München, a Cibona Zagreb, a Partizan Beograd és az angol Oaklands College nevezett a Vodafone Sportcentrumban rendezett seregszemlére. A házigazdák az utolsó helyen zárták az erőpróbát.

Az első, Bayern elleni meccs hozta a leggyengébb játékot, több mint 80 ponttal kaptunk ki, nem tudtunk mit kezdeni a hatalmas, fizikai fölényben levő németekkel. A különbség azért volt meglepő és fájdalmas, mert az első negyedben csak öt ponttal vezettek a bajorok, aztán hirtelen összeomlottunk, hirtelen megadtuk magunkat, 110-26-os vereséget szenvedtünk – mondja Kertész Zsolt, a csapat edzője.

A második derbin a 3-4 évvel idősebb játékosokkal felálló angolokkal találkoztunk, akik ellen a negyedik negyed elején mindössze hatpontos hátrányban voltunk, ami annak volt köszönhető, hogy sokkal bátrabban, a fizikai kontaktusokat jobban felvállalva léptünk parkettre. A britek nyertek, ők is fölénk nőttek fizikálisan, így alakult ki a végére a 17 pontos különbség (66-49), ami kimondottan jó eredmények számít.

A harmadik napon a Real Madriddal találkoztunk, ami eleve ünnep volt kosarasaink számára, hiszen ez a korosztályunk ilyen szintű csapattal soha nem mérkőzött. Végül 100-42-re kaptunk ki, az eredmény annak tükrében elfogadható, hogy az első játékrészben túlzottan tiszteltük nagynevű ellenfelünket, azonban a későbbiekben mertünk kosárlabdázni.

A 7. helyért vívott derbin a szintén komoly múlttal rendelkező Partizan Beograddal csaptunk össze. A három, korábbi meccs fizikálisan nagyon sokat kivett a fiúkból, ráadásul a vereségek sem tettek jót a lelkiviláguknak, 103-53-as vereséget szenvedtünk.

Játékosaink ennyire nívós tornán még nem vettek részt, nem szenvedtek sorozatban ilyen nagy különbségű vereségeket, ezeket az eredményeket mentálisan fel kell dolgozniuk. A hétvégi torna egyik legfőbb tanulsága számunkra az, hogy meg kell tanulnunk jól kezelni a vereségeket. Ezekből kell építkeznünk az előrelépés érdekében. A tornát a Real megérdemelten nyerte, remek szerkezetű és nagyon jó szellemű együttes.

A magyar válogatottban, Lévi Kevin jóvoltából az akadémiánk is képviseltette magát, szinte minden meccsen kezdőként lépett pályára, megtette a magáét, jól játszott a tornán.