A világsztárok is így kezdték…

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és a Dobd a kosárba! program közös szervezésében megtartottuk az első leány kosárlabda tehetségkutató és kiválasztó napot. A rendezvényre közel ötven másodikos, harmadikos mosolygós kisgyerek érkezett. A 2005-2006-ban született újoncokat labdás ügyességi feladatok, dobóversenyek, és még számos egyéb játék és meglepetés várta. A korosztályok kinevezett edzői bemutatkoztak a gyerekeknek és tájékoztatták a szülőket a várható folytatásról. A lelkes sportpalánták ügyesen teljesítették a rájuk váró próbákat, így a jól megérdemelt jutalom sem maradhatott el: mindenki éremmel a nyakában térhetett haza.

Az akadémia leány szakág edzői sokat segítettek a mai napon, úgy gondolom, hogy ezzel új, kellőképpen nagy lendületet kapott a leány kosárlabda Székesfehérváron. Köszönet mindezért a kollégáknak, az iskoláknak, testnevelőknek, és persze mindenekelőtt a gyerekeknek valamint szüleiknek, akik most egy új, izgalmas pályára léptek.

Mi edzők mindent megteszünk azért, hogy sokat tanuljanak, és jól érezzék magukat a világ legszebb sportágának világában.
Zsolnay Gyöngyi
Dobd a kosárba! programvezető, DKKA vezetőedző

 

tehetsegkut_2015

 

 

 

 

tehetsegkut_2015_1