Csalódott vagyok, mert a lányok alul maradtak küzdelemben, keménységben és akaratban. Dekoncentráltan kezdtünk, de szépen felzárkőztunk a harmadik negyed közepére át is vettük a vezetést, ahogy tanulták rendre mentek a gyors indítások pontos befejezéssel. Majd az ellenfél egy agresszívabb védekezésre váltott, ami több eladott labdát eredményezett, és innen már nem tudtunk visszakapaszkodni.
Ebben a szezonban 5. alkalommal játszottunk a Veszprém fiú csapatával és ahogy telnek a hónapok egyre jobban kinyílik a különbség a fiúk javára. Amit a múlt fordulóban elrontottunk, azon szépen javítottunk, alig kaptunk indítást, viszont a felállt védelmünk nem volt elég agresszív és a besegítés is sokszor elkésett. Viszont mi a kosaraink zömét indításból dobtuk ügyesen használva a befutásokat. Ennek örülhettünk, de annak nem, hogy meghatározó játékosaink nem mutatnak nagyobb kedvet a pontgyártásban.
Laufer Gabi is jelölt a Feol.hu Év Női Sportolója szavazáson.
A SZAVAZOK gombra kattintva szavazhatunk csapatkapitányunkra március 30-áig.
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI
ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA