Andrea Turchetto

„Amíg a legjobbadat nyújtod a pályán, mindig nyersz.” – interjú Andrea Turchettoval

Petz Gábor

Botos Péter

Fiú szakágunk vezetője, az olasz Andrea Turchetto beszámolt a felkészülésről, kérdeztük az edzői stábban történt változásokról, az elmúlt hétvégi bemutatkozásról a Hepp kupában, de kitértünk az általa, az edzőknek és játékosoknak vízióként vázolt hozzáállásra, identitásra. Interjúnkat magyarul és angolul is közöljük.

Nálunk töltött második szezonod már augusztusban elkezdődött a felkészüléssel. Hogyan foglalnád össze a nyári alapozó időszakot?

A tavalyi szezonunk a nyári táborral zárult, majd egy hónap pihenő után újrakezdtük a munkát augusztusban. A nyár során játékosaink egyéni programot kaptak, azzal a céllal, hogy egyéni, technikai tudásuk javuljon, ezzel egy időben fizikai, kondícionális téren pedig erősítő programot kaptak. Az a véleményünk, hogy a kosárlabdában muszáj mindkét területre azonos súllyal figyelmet szentelni.

A fiú szakágon számos változás történt. Új szakemberek érkeztek, és az átszervezések után minden csapatnál legalább két edző dolgozik. Sikerült megtalálni a megfelelő embereket a megfelelő feladatokra?

A szervezés egy soha véget nem érő munka és minden amit teszünk ebben a szezonban, az ekkor, ezen döntéseknek köszönhetően született meg. Az edzők akadémiánk legfontosabb pontjai, mert erősen hisszük, hogy az ő minőségi munkájuk teszi lehetővé jó játékosok képzését. Az edzői munka egyúttal csapatmunka is. Több edző közös munkája lehetőséget kinál arra, hogy az edzőknek egyénileg könnyebb, ám ezzel együtt jobb minőségű is legyen a mnkája. Több edző, a mindennapi munkában az edzéseken több javítást is jelent, amivel még jobban elősegíthetjük a gyerekek fejlődését. Örülök, hogy sikerült ezeket az újításokat eszközölnünk, így a bennünk rejlő potenciált, mind az edzők, mind a játékosok terén jobban kihasználhatjuk, pályán és pályán kívül egyaránt.

Ugyanakkor, újból el kell mondanom, hogy a mi munkánk nem arról szól, hogy kényelmesen érezzük magunkat: bennünk edzőkben meg kell, hogy legyen a magas fokú motiváció és egy egészséges ambíció. Most, amikor magasabb színvonalat érünk el, tudnunk kell, hogy a potenciálunk csúcsa pár lépéssel feljebb kerül. Ennek eléréséhez pedig már ki kell lépni a komofortzónánkból, megtalálva azokat az új célokat, amik bennünket és az akadémiát is magasabbra emelik.

A te csapatod az U18-asok selejtezés nélkül már várják az első alapszakasz mérkőzéseket. A tavalyi szezon után milyen irányba állt a csapat, milyen területeken vársz fejlődést tőlük?

A jó hír, hogy ennek a csapatnak a második éve kezdődik meg egy új úton, ami egyértelműen előny, hiszen már egy ideje ugyanazt a nyelvet, a kosárlabda nyelvét beszéljük. Nincs szükség plusz időre, hogy megismerjük egymást, csak a megkezdett munkánkat kell folytatnunk.

Nehéz választ adni a fejlesztendő területekre, mert a fejlődés egy globális, körkörös folyamat: van egy kezdőpontja, és a körívet körbejárva, különböző részletekkel kell foglalkoznod minden nap a munka során.

A kosárlabda minden szinten ugyanaz, a különbség a gyorsaságon és a hatékonyságon van. A kosárlabda az alapok végrehajtásáról szól, attól függően, hogy a pályán mi történik a játékosokkal.

A napi programunk megpróbál ennek megfelelően egyfajta vezetőszárként működni. Minden nap 100 százalékra van szükség a játékosoktól, akik ha a tudásuk legjavát adják, a játék leegyszerűsödik: alapok és a játék olvasása.

Kosárlabdázni hellyel-közzel olyan, mint az autóvezetés: nem választhatod meg, hogy a jobb pedált nyomod vagy nézed az utat. Mindkettőt egyszerre kell csinálnod, és az egyetlen lehetséges út, ha kimész az útra és folyamatos figyelemmel vezetsz.

Van valamilyen speciális elvárásod, kitűzött célod az új idényre?

Az elvárásunk nagyon könnyen teljesíthető, ám mégis néha nem tűnik egyszerűnek: mikor pályára lépünk, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről, 100 százalékot kell kiadnunk magunkból. Ennyi. Mikor pályára lépsz, az elmédnek egyedül a kosárlabda körül kell forognia. A kosárlabdában számos dolgot nem tudsz kontrollálni játék közben, de amíg a tőled telhető legjobb teljesítményt nyújtod, mindig megnyered a saját mérkőzésed.

A juniorok idén nagyobb feladatot kapnak, a Férfi NB II-es mezőnyben is szerepelnek majd. Mit vársz a felnőtt csapattól?

Jó pár játékosunknak el kell kezdenie azon gondolkozni, hogy a felnőtt szint nagyon közel van hozzájuk, és ehhez mérten igazítaniuk is kell a játékukat, a gondolkodásmódjukat, a képességeiket ehhez a más környezethez. Ez nem könnyű és persze egészen más játékstílust követel, de úgy láttuk, ez a bajnokság jó próba lehet. Felkészíti őket a felnőtt kosárlabdára, mi pedig még többet tudunk tanítani nekik olyan apró részleteket is, melyeket csak edzéssel nem lehet felszedni.

Számunkra ez egy nagy erőfelmérő less mentális és fizikális értelemben egyaránt, de biztosak vagyunk benne, hogy a nap végén a kemény munka meghozza majd az általunk várt eredményeket.

Múlt szombaton már lejátszották első meccsüket a fiúk. Igaz a Hepp kupában, de azzal a Dombóvárral találkoztatok, akik ezen a hétvégén Fehérvárra látogatnak. Hogy szerepelt a csapat és mik az első észrevételeid a bajnoksággal kapcsolatban?

Szerintem kimondottan jó meccset játszottunk, ami a támadójátékunkat illeti. Védekezésben nem nyújtottunk eleget ahhoz, hogy nyerjünk. Azonban egyből világos volt számunkra, hogy ebben a mezőnyben lesz keresnivalónk.

Bízom benne, hogy ez az első találkozó kellőképpen meghozta a fiúk önbizalmát, amivel az előttünk álló szezonnak ideális mentális állapotban mehetünk neki.

Your second season with us has already started with the preparation phase. How would you summarize the summer workouts?

Our last season finished with the summer camp and after one month off, we re-started at the beginning of August. During the summer our players followed a technical program which had the goal to improve their individual offensive skills and, at the same time, a strength and condition program that take care of the evolution of their bodies. Our opinion is that basketball and physical skills have the same importance so we focus at our best on both aspects.

On the boys’ side, plenty of changes have been made. New coaches have arrived, and each team has at least two coaches. Could you find the right coaches for the right positions?

Programming is a never-ending job and everything we are doing during this season was born during the previous year. Coaches are the most important part of our Academy because we strongly believe that their quality is the only way to create good players. Coaching job is at the same time a team work because working as a staff gives us the chance to increase the quality of our job, the quality of our corrections, the quality of our daily workouts. I am very happy about the upgrade that we had on our coaching staff because now we can handle at the top of our potential a lot of different situations on and off the court.

At the same time, I want to say once again that our job is not for people who feel comfortable: we all have to be driven from a high level of motivation and “healthy” ambition. So now that we reach a higher standard … we need to know that our “top” move a couple of steps forward and we need to feel uncomfortable once again and find new reasons to push ourself and our organization ahead towards higher goals.

Your group, U18 boys are already in the top16, without any qualifications. After last season which basketball areas do you want the boys to develop?

The good thing is that this group is going to start the second year of our new path so we have the advantage that we are already using the same basketball language. We don’t need extra time to know each other and we can keep on working just moving forward on the same path.

It’s very difficult to find some areas that need to be improved because improving is a global process that move in circle: there is not a starting point and you just have to work each day moving around this circle that contain different details.

Basketball is the same at any level: the difference is the quickness and the efficiency. Basketball is execution of fundamentals according with what the court tells the player what to do.

Our daily program tries to take this idea as guiding light to improve our players regardless all the other stuffs. Every day is giving 100% on what we believe: fundamentals and reading.

Playing basketball is more or less like driving a car: you cannot choose if it is more important push the right pedal or watching the street. You have to do both at the same time and the only way to do it is going out in the street and drive being always focus, committed and passionate.

Do you have any special demand or expectation of them?

Our expectation is very easy but sometimes it is not that simple: when we all step on the court to practice or to play games, we need to give our 100%. Stop. When we are on the court our focus must to be only basketball. Basketball has a lot of thing that you cannot control while you are playing but as long as you give your maximum you will always win your own game.

U18 players are going to get bigger roles this year. What are your expectations of the NB II team?

Some of our players have to start thinking that the senior level is very close for them and they have to adjust their mindset and their ability to a different environment and to a different way of play. So we decide to use NB II championship to make them aware of this and to learn as quick as we can all the little details that you can’t learn with only practicing.

For us it will be a big effort in term of mental and physical energy but we are sure that at the end of the day hard work will give us the results that we all expect.

Your first championship game in NB II is coming on Saturday, but you have had a Cup game against Dombóvár last weekend. How did the guys perform and how did you find the opponent/the character of the championship?

I think we played a pretty good game in offense but our defensive level was not good enough to win the game. At the same time, we immediately understood that we can compete in this championship.

I hope that this 1st game put ourself in the right mindset to approach with the right mentality the upcoming season.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS