Blahó Barnabás lett serdülő fiú csapatunk edzője az előttünk álló idényre. A szakember tavasszal B-döntőig vezette a kadetteket, és elmondása szerint szeretné legalább megismételni ezt az eredményt. Edzőnkkel az előttünk álló idényről beszélgettünk.
Hogyan lehet alkalmazkodni ahhoz, hogy augusztustól teljesen új korosztályt viszel?
Nyilván okoz némi nehézséget, hogy új játékosokkal és új korosztállyal dolgozom a továbbiakban. Edzettem már serdülőket, de picivel régebben, úgyhogy utána kellett néznem, hogy mik a követelmények és mi változott azóta. De nemcsak számomra, hanem a játékosoknak is komoly változás a serdülő korosztály, hiszen több szabály változása mellett a labdaméret is új, és persze új edző foglalkozik velük. Van, aki már tavaly is játszott U14-et a fiúk közül, de az előző idényhez képest is léptek életbe szabályváltozások. A szezon elején meg kell szoknunk egymást és a körülményeket, de eddig mindenki fogékonynak tűnik.
Mi a szakmai célkitűzésetek? Hová kell eljutni év közben egy U14-es csapatnak?
Az Akadémia célkitűzése, hogy egyénileg minél többet fejlődjenek a gyerekek év közben, erre a korosztályra is vonatkozik. Azért dolgozunk, hogy az egyéni képességeket minél magasabbra fejlesszük. Van, aki kicsit előrébb tart – belőle ki kell hozni a legtöbbet, és van, aki le van maradva – itt pedig a felzárkóztatás a cél.
Milyen taktikai elemeket kell ismerniük a gyerekeknek?
Ebben a korosztályban már lehet például elzárásokat adni. Amellett, hogy a srácok megismerkednek a taktikai repertoárral, inkább a sebességen és az egyéni képességeken lesz a hangsúly. Ha az alapok már kellően stabilak, akkor az lesz a cél, hogy minél nagyobb gyorsaságot vigyünk bele a játékba. Szerintem ez lesz a siker kulcsa.
Hová helyeznéd el a csapatunkat a serdülők térképén?
A legjobb tizenhat közé mindenképpen szeretnénk bejutni, de meg kell próbálnunk minél előrébb végezni. A valós erőviszonyok persze majd csak a mérkőzéseken derülnek ki. Már nyár végén játszunk edzőmeccseket, ahol tisztulhat a kép.
Hogy fog kinézni a szezonotok?
Az előző évek eredményei alapján nem kell előselejtezőt játszanunk; a selejtezőben kapcsolódunk be a küzdelmekbe a szeptember 21-i hétvégén. Annyit változott a kiírás, hogy idén körmérkőzések lesznek a legjobb csapatok között, ami fordulónként két meccset jelent.
Kik segítik a munkádat a stábból a csapatnál?
A kadettek vezetőedzője, Tóth Viktor lesz a segédem, akivel oda-vissza bedolgozunk egymásnak. Hegedüs Kornél velünk is fog dolgozni, és Osváth Bence erőnléti edző is segíti majd a fiúk felkészülését.