naptár

Az újév első heti programja

Újraindul akadémiánkon az élet. Bár csapataink a két ünnep között sem álltak le az edzésekkel, az érdemi munkát most tudjuk újrakezdeni. 2021 első bajnokiján már túl vagyunk, Amatőr női csapatunk a fővárosban január 3-án 64-73-ra győzte le a Zsíros Akadémiát.

Ezt a hetet kadett Bulls csapatunk kezdi, méghozzá idegenbeli mérkőzéssel. Novák Bence és Horváth Richárd vezette U16-os fiúk szerdán a Soproni Tigrisekhez látogatnak.

Péntek este megyei férfi alakulatunk játszik a Dunaújvárosi Sárkányokkal.

Szombaton két hazai junior mérkőzéssel nyitjuk a hétvégét. Először U18-as leány csapatunk fogadja az MKOSZ Csarnokban a Vasast, majd később Hegedüs Péter és a fiúk a Falco ellen játszanak.

Hétvégén a serdülő csapatoké lesz a főszerep. A fiú Aligátorok Blahó Barnabás vezetésével Sopronba utaznak, ahol két nap alatt három meccs vár rájuk a házigazdákon kívül a Szombathely és a Zalaegerszeg ellen. Bulls és Cougars együttesünk egyaránt idegenben lép pályára, Nagy Tamás a bikákkal Sopronban, Kodak Gergő és a pumák pedig az Alba Regia Csarnokban meccsel. Leány szakágunk két U14-es alakulata is utazik a hétvégén, a B-csapat szombaton Győrbe, az „A” jelű vasárnap Budapestre látogat.

A hét lezárásaképpen vasárnap két délutáni hazai meccs vár ránk. Az idei szezonban eddig remeklő kadett Aligátorok a Kecskemétet fogadják, majd közvetlenül utánuk, az Amatőr női NB I Zöld csoportjában jelenleg második helyen álló együttesünk a Kiss Lenke Kosársuli ellen gyűjtheti be zsinórban harmadik győzelmét.

A regionális kadett leány bajnokság küzdelmeivel zárjuk a hetet, a Botka Gerda irányította lányok Győrben vendégeskednek.

 

Hazai mérkőzéseink továbbra is zárt kapusak! Mérkőzéseinkről online, élő közvetítést biztosítunk, melyeknek linkjét Facebook oldalunkon megtaláljátok.

 

2021.01.06. szerda – Sopron (Regionális Fiú Kadett Bajn., É-Ny „A” csoport)

18:15 Soproni Tigrisek – Dávid Kornél KA Bulls

2021.01.08. péntek – MKOSZ terem (Fejér Megyei Bajnokság)

20:10 Dunaújvárosi Sárkányok – DKKA 

2021.01.09. szombat – MKOSZ terem (Lány Junior Bajnokság, Rájátszás)

13:00- Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia/B

2021.01.09. szombat – MKOSZ terem (Fiú Junior Bajnokság, Főtábla I.)

16:00 Dávid Kornél KA – FALCO Vulcano Energia KS Szombathely

2021.01.09. szombat – Sopron (Regionális Fiú Serdülő Bajn. 1. forduló)

11:15 Dávid Kornél KA Bulls – Ifjú Sólymok

2021.01.09. szombat – Győr (Regionális Lány Serdülő Bajn., 4. forduló)

10:30 Széchenyi KA – Dávid Kornél KA/B

12:30 Szombathelyi SI – Sportdarázs/A

15:00 3. helyért

17:00 Döntő

2021.01.09-10. szombat-vasárnap – Sopron (Fiú Serdülő Bajnokság, főtábla 2. forduló)

01.09. szombat

11:00 Szombathelyi SI – Zalakerámia ZTE KK/A

12:45 Dávid Kornél KA Alligators – Soproni Sportiskola Akadémia/A

17:00 Soproni Sportiskola Akadémia/A – Szombathelyi SI

18:45 Dávid Kornél KA Alligators – Zalakerámia ZTE KK/A

01.10. vasárnap

9:30 Zalakerámia ZTE KK/A – Soproni Sportiskola Akadémia/A

11:15 Szombathelyi SI – Dávid Kornél KA Alligators

2021.01.10. vasárnap – Alba Regia Sportcsarnok (Regionális Fiú Serdülő Bajn. 1. forduló)

10:00 VUKE – Dávid Kornél KA Cougars

2021.01.10. vasárnap – MKOSZ terem (Fiú Kadett Bajnokság, Főtábla I.)

13:30 Dávid Kornél KA Alligators – Kecskeméti KA/B

2021.01.10. vasárnap – MKOSZ terem (Női Amatőr Bajnokság)

16:00 Dávid Kornél KA – Kiss Lenke KA

2021.01.10. vasárnap – Budapest (Lány Serdülő Bajnokság, Középház-Nyugat, 4. forduló)

10:30 Vasas Akadémia/A – Dávid Kornél KA 

12:30 Óbudai Kaszások/A – Kiss Lenke KA/A 

15:00 Dávid Kornél KA – Kiss Lenke KA/A

17:00 Vasas Akadémia/A – Óbudai Kaszások/A

2021.01.10, vasárnap – Győr (Regionális Lány Kadett Bajn., Nyugat „C” csoport)

11:00 Széchenyi KA – Dávid Kornél KA/B

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!