Az újonchoz látogat felnőtt férfi csapatunk

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Egerben folytatnák győzelmi szériájukat Dzunic Branislav tanítványai.

Az első a tizenkettedik otthonában – ez minden fogadóirodánál országos vendég lenne. Valóban papíron nekünk állhat az Eger elleni mérkőzés, de fontos figyelembe venni két tényezőt. Egyrészt, az Eszterházy SC mindkét győzelmét hazai pályán aratta, azaz otthon minden bizonnyal jobb teljesítményre képes, mint idegenben. És azt sem felejthetjük el, hogy csapatunk rendkívül nehéz sorozatban van. Az elmúlt hetekben találkoztunk a tabella második, ötödik és hetedik helyezettjével is, ráadásul a Hepp Kupában való szereplés további erőket von el a csapattól.

Éppen ezért kell nagyon odafigyelni ezekre a találkozókra. Ellenfelünk bizonyára megpróbál majd meglepetést okozni. Pattogtatnak Egerben rutinos játékosok is, jó támadólepattanózó csapatról van szó – ha azonban a saját ritmusunkat tudjuk játszani és a festéket is uraljuk, akkor jó esélyeink vannak idegenben.

Teljesen mindegy, hogy ki hányadik helyen áll a táblázaton. Csak az adott mérkőzésen nyújtott teljesítmény számít – válaszolt Dzunic Branislav az országos kettes felvetésünkre. Vezetőedzőnk elmondta azt is, hogy a hétközi kupasiker plusz motivációt adott a csapatnak, de nyilván így kevesebb idő volt felkészülni az ellenfelünkből. A szakember szerint, aki bevethető, az jó fizikai állapotban van, és a szerdaihoz hasonló hozzáállást vár el a játékosoktól.

Eszterházy SC – Dávid Kornél KA

Eger, vasárnap 16:00

U20-as csapatunk is megmérkőzik az egri fiatalokkal. Horváth Richárd vezetőedző elmondta, hogy ezúttal nem lesz teljes a keret, ennek ellenére győzelmet vár a srácoktól. Kielemezte, megismerte az ellenfelet, és tudja, hogy mire számíthatunk – tette hozzá.

Eszterházy SC U20 – Dávid Kornél KA U20

Eger, vasárnap 18:15

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!