Szeptember első napjával nem csak az iskolákban indul újra az élet, de akadémiánknál is új idény kezdődik. Mindkét szakágban túl vannak csapataink az augusztusi felkészülésen, közelednek az első tétmérkőzések. A nyár során azonban történtek változások, új edzőkkel erősítve, készen állunk az új szezon kihívásaira.
Fiú vonalon Andrea Turchetto szakág-vezető második idényére készül, azonban idén nem csak az U18-as, a Férfi NB II-ben induló felnőtt csapatunk vezetőedzője is lesz. Segítői előbbinél Blahó Barnabás és Gáll Dominik, utóbbinál Blahó Barnabás és Novák Bence lesznek.
Kadettjeink idén is Alligators, Bulls és Cougars néven indulnak, edzőik Blahó Barnabás, Horváth Richárd és Ács Péter lesznek. Az A-csapatban Horváth Richárd és Kodak Gergő segédkeznek, míg a Bikáknál két új edzőt köszönthetünk köreinkben Somogyfoki Péter és Antal Balázs személyében.
Gyermek és kenguru korosztályokban történt a legkevesebb változás. A legtapasztaltabb pedagógusaink kezei között nevelkedhetnek játékosaink. Nagy Tamás és Nagy Sándor U12-ben, míg Szigetvári Zoltán, Tiringer László, Ács Péter és Kocsis József az U11-es csapatoknál vállal fontos szerepet.
Női vonalon újból a Női Amatőr NB I Zöld csoportjában szerepel felnőtt együttesünk, akik számos saját nevelésű, junior-korú fiatallal egészülnek majd ki Bukics Zsolt irányításával. Szakágunk vezetője, Gáll Tamás vette át az U18-as leány csapat vezetését, munkáját Kovács Dávid segíti. Kadett gárdánk csiszolása Bukics Zsolt és Kovács Dávid feladata lesz, míg a serdülőknél nem történt változás, a tavaly debütáló Mányoky Fanni, Török Zsófia duó készíti fel a lányokat. Gyermek és kenguru korosztályban is megmarad a stabilitás, Nagy Sándor és Kovács Tímea vezényli a legkisebbeket.
A Szövetség által kiküldött versenynaptár szerint szeptember második hétvégéjén kezdődnek meg a selejtezők.
Először (09.11-12.) a leány junior és serdülő, valamint a fiú kadett selejtezőket rendezik, majd rá egy hétre (09.18-19.) fiú junior, leány kadett és fiú serdülő mérkőzések következnek, melyek az első kört jelentik. Ezt követő két hétben hasonló folytatásban játszódik le a második selejtező forduló. A selejtezők helyszíneiről edzőink azonnal tájékoztatják a csapatokat, amint hivatalos információkat kapunk.
A selejtezők erősorrendje, a csoportok beosztása az MKOSZ kiemelési rendszere szerint alakult ki. Az előző évek eredményeiből kiindulva igen előkelő helyekről várhatjuk a szezon kezdetét.
Fiú vonalon serdülőinket tizenegyedik, elsőszámú kadett csapatunkat nyolcadik, míg junior együttesünket tizenkettedik helyre rangsorolták országos szinten. Leány vonalon az U14-esek huszonkettedik, az U16-osok tizenkettedik, míg az U18-asok tizedik helyre kerültek az elmúlt évek teljesítményét figyelembe véve.
Minden csapatnak sikerekben gazdag új szezont kívánunk!