DKKA férfi NBI/B

Békéscsabát is bevettük

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Kiváló dobóteljesítménnyel jóval túlléptük a százas határt. A fiatalok hosszabbítás után nyertek.

Az első negyed derekáig volt szoros a Békéscsabai KK elleni Zöld csoportos mérkőzésünk. 11-13 után főleg jól elhelyezett hárompontosainkkal léptünk el ellenfelünktől. Egyszer, a 7. percben még felzárkózott a ’Csaba (20-23), majd két perccel később már tízet számolhattunk (22-32) a vendéglátónkra. A 11. perc Simon egy, majd Molnár három triplájával kezdődött. A különbség átlépte a húszat (28-49), mi pedig az 13. percben átléptük az 50 dobott pontot. Ezután a hazaiak a 7 percre 50-42-re jöttek vissza. A nagyszünetre megrázták magukat Simon Benedekék, és 61-44-gyel mentek az öltözőbe a csapatok.

A harmadik negyedben sokáig stagnált a tíz-tizenöt pontnyi különbség, aztán 72-60-nál Simon és Szabó is bevágott egy-egy hármast, Kis Raul pedig gyors egymásutánban négy ponttal segítette újra húsz fölé az előnyünket. Brutális dobóformánkkal a 30. perc végén 91 pontnál álltunk, 68 békéscsabai ellenében. A 31. percben Kuttor meg is dobta a 100.-at, és meg is lett a közte harminc. 123 pontnál álltunk meg a végén, az eszeveszett tempó közepette 18 hármast süllyesztettünk el a csabai gyűrűkbe.

A 123 dobott pont rekord az egész idei szezonban a Zöld csoportban. A parádés évzáróból Kis Raul 27 ponttal, 8 lepattanóval és 9 gólpasszal, összesen kereken 40-es teljesítményindexszel vette ki a részét, és nagyot játszott a dupla-duplát elérő Szabó Zsolt (20 pont, 15 lepattanó, 38 VAL) is. Hátvédjeink, Simon Benedek és Molnár Dániel 6-6 hárompontosnál fejezték be a mérkőzést, csapatszinten 53 százalékkal (18/34) tüzeltünk a vonal mögül.

Békéscsabai KK – Dávid Kornél KA 88-123 (24-32,20-29,24-30,20-32)

Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok, v.: Balogh Gy., Sallai, dr. Nagy Zs. (Gergely)

DKKA: Simon B. 22/18, Molnár D. 22/18, Kuttor G. 8, Szabó Zs. 20/6, Kis R. 27/9

Csere: Denk N. 11/3, Keller V. 5, Somogyfoki P. 8, Denk M. (Szalczgruber Zs.)

Dzunic Branislav: Egy olyan meccs volt, ahol sok minden bejött, főleg támadásban. A hibákat, amiket elkövettünk védekezésben nem jöttek ki, nem hiszem el, hogy a két csapat között van ekkora különbség, de ezen az estén nekünk jött ki a lépés.

Bár 1-7-tel kezdett U20-as csapatunk, a 4. percben (12-7) már a csabaiak álltak jobban. Ezután gyakorlatilag 2-3 percenként változott a vezető csapat kiléte. Az első félidőt 42-37-re Horváth Richárd csapata nyerte meg. A 2-3 labdányi előny a harmadik negyedben is sokáig kitartott, sőt, a hajrában a tízet is átlépte a DKKA-előny (21. perc, 59-72). A Békéscsaba nagy hajrába kezdett, és az utolsó percekben már teljesen nyílt volt a mérkőzés. Az utolsó percekbe lépve eldőlni látszott a meccs (38. perc, 77-82), de a hazaiak kiegyenlítettek a végére. A hosszabbítást aztán már csapatunk bírta jobban, és 45 perc játék után 10 ponttal legyőzte a Békéscsabát.

Együttesünk motorja a Denk Norbert (20 pont, 11 lepattanó, 28 VAL), Budai Bálint (10 pont, 9 lepattanó, 9 szerzett labda, 27 VAL), Denk Marcell (21 pont, 25 VAL), Guttmann Benedek (25 pont, 7 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 24 VAL) négyes volt.

Békéscsabai KK U20 – Dávid Kornél KA U20 87-97 (17-19, 20-23, 20-25, 25-15, 5-15)

DKKA: Hüll M. 8/6, Guttmann B. 25/6, Denk N. 20, Denk M. 21/12, Rigó B. 3

Csere: Budai B. 10, Arany Zs. 4, Antal D. 4, Kulifai O. 2, Szántó M., Bócz M.

Címlapfotó: Békéscsabai KK/Szász Szabolcs

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!