Bemutatkoztak a Gézengúzok

Gyermek korosztályban 2016 januártól a Gézengúzok csapatáról is olvashatunk ezen a honlapon. Az ősz folyamán részben a toborzásunkra, részben a meglévő csapatainknál jelentkeztek 2004-s fiúk és lányok, olyan létszámban, hogy az akadémia vezetése úgy döntött, januártól önálló csapatként indítja őket. Volt ugyan némi aggodalom, hogy a néhány hónapja kosárlabdázó gyerekeknek nem lesz-e túl sok, és nem jön-e korán a lehetőség, hogy már most induljanak a bajnokságban, de ők a hétvégén megadták a választ. Igen, jó döntés volt, igen itt a helyük.

Két mérkőzést játszottak amelyből egyiket 16 ponttal megnyerték, a másikat 15-tel elveszítették. Azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy jól megállták a helyüket mindkét mérkőzésen.

Fűzfői AK – Gézengúzok 25 : 42 (6:3, 3:16, büntetők 2:5, 10:8, 4:10)

Joó Rebeka 1, Popelka Péter 7, Wágner Botond 0, Erdélyi Sára 3, Kedves Patrik 0, Zacskó Bence 1, Molnár Nikolett 4, Házi Nándor 17, Kárpáti Vince 1, Koszti Olivér 6, Lakatos Levente 2, Gyimesi Patrik 0,

Némi megilletődöttség a kezdésnél, normális. Végtére is ez volt az első mérkőzés. Aztán magabiztos bátor játékkal 17 pontos győzelem.

 

Dunaújvárosi Sárkányok 42 : 26 (13:8, 15:2, büntetők 4:3, 2:6, 8:7)

Joó Rebeka 1, Popelka Péter 1, Wágner Botond 0, Erdélyi Sára 4, Kedves Patrik 0, Zacskó Bence 6, Molnár Nikolett 2, Házi Nándor 9, Kárpáti Vince 1, Koszti Olivér 0, Lakatos Levente 2, Gyimesi Patrik 0,

Ez a csapat nagyobb és „főleg” erősebb játékosokból álló társaság volt, de sajnos nem ezen múlott a különbség. A második mérkőzésre még nem tudtuk úgy összeszedni magunkat, mint ahogy az elsőn sikerült. Ez különösen látszott a két félidő védekezésének különbségén.

Minden összegezve azért ez jó bemutatkozás volt.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS