A naptári év és egyben az alapszakasz utolsó mérkőzéséhez érkeztünk. Ismét utaztunk, ráadásul két nap telt el a pécsi találkozóhoz képest, a lányok egyetlen feladatot kaptak, mutassák meg, hogy fel tudják venni a kesztyűt bárkivel és nem véletlenül vertük már meg a Vasast kétszer is idén.
Sajnos ennek írmagja nem látszott kedd délután. Nagyjából kopíroztuk a vasárnapi, pécsi teljesítményünket, egy fokkal gyengébb kiadásban. Vannak napok amikor sehogyan sem sikerül betalálni a gyűrűbe, ez ismét egy ilyen volt. Se ziccerekből, se büntetőkből nem voltunk még közepesen sem hatékonyak, ami azonban a legjobban zavar, hogy mentálisan is elszakadt a cérna egyeseknél. Ilyenkor kell igazán megszívni magunkat és "visszaadni bizonyos pofonokat", a nagyobb nyomás ellen pedig okosabban kosárlabdázni.
Jókor jön a téli szünet, kihasználjuk a pihenőt, az újévben pedig remélhetőleg visszatalálunk önmagunkhoz!