A mérkőzést álmosan kezdtük és úgy is fejeztük be. Kijöttek a tipikus hibák az egyes játékosoknál, amiket edzésen ismételgetek nekik, de jellemzően falra hányt borsó... Ezen kell közösen dolgoznunk, vajon, hogyan lehetne ezt kijavítani. A helyzeteink megvoltak, de úgy tűnt, mintha bedeszkázta volna valaki a gyűrűt. Védekezésben nem találtuk meg gyorsan az emberünket, a ziccereket,közeli dobásokat sorra kihagytuk. Talán egyedül Misi állt a helyzet magaslatán, ő hozta, amit edzésen is tud, örültem neki!
Ez a mérkőzés remélem nem hagy senkiben túl mély nyomokat, én igyekszem elfelejteni.. A szünetben próbáltuk felrázni egymást a játékosokkal és kellően ráhangolódni a minket alaposan elpáholó Szürkefarkasokat elverő Dunaújvárosra:)
Szerintem jól sikerült!
Elhittük, hogy meg tudjuk verni a Dunaújvárost. Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, végre bementek a dobásaink, szépen dobtuk a félidei büntetőket is. Mindenki hozzátett, amit csak tudott, feléledtek a húzó emberek az első meccs utáni letargiából. Külön öröm, hogy a lányos különítményem vitte a pálmát: Lia, Bogi és Nóri hatalmasat játszott, nagyon büszke vagyok rájuk!
Boti extrán szedte a lepattanókat és védekezett, Zsozsó végre megtalálta a tüzet magában. Mindenki hozzátett egy kicsit a győzelemhez pl. egy szuper passzal ( Olaf), egy kemény emberfogással-labdaszerzéssel ( Petike), hatalmas asszisztokkal ( Noel ), kritikus időben dobott kosarakkal ( Áron), labdalopásokkal ( Marci), vagy a hatalmas szívvel való szurkolással ( Bonca).
A végjátékban az időkérésem utáni 9 másodpercben pontosan azt csinálták a gyerekek, amit kértem tőlük. Egy profi csapat sem tudta volna jobban. Itt Noelt emelném ki, teljesen higgadtan kerülgette a labdával a támadókat,amíg le nem járt az idő. Én kevésbé voltam higgadt pl.
Köszönöm a játékosaimnak ezt a küzdést, a szülőknek, Kossuthos tanároknak a szurkolást. Jelentem, én megőszültem, örülök, hogy nem lett hosszabbítás...
