Bronzérem a Civis Kupán

Petz Gábor

Botos Péter

A Góbi Henrik által irányított U15-ös, fiú válogatott a Civis Kupán szerepelt Debrecenben, a mieink bronzérmesek lettek. A csapatban két fehérvári fiatal is helyet kapott, Somlai-Kiss Máté és Takács Erik jutott szóhoz, Körmöczi Mihály betegség miatt maradt távol ezúttal az erőpróbától. A magyar együttes első mérkőzését az cseh USK Praha utánpótlása ellen vívta, csapatunk 83-50-re győzött, majd szintén meggyőző játékkal, 68-44-re verte az olasz Fortituto Bologna korosztályos csapatát. A szerb Mega Vizura utánpótlása, a Mega Bemax elleni mérkőzésen vereség következett, a déli szomszéd reprezentánsa 74-53-ra győzött. A mieink így a bronzéremért mérkőztek a csehek hasonló korú, nemzeti együttesével, Góbi Henrik fiai 75-57-re győztek. A hagyományteremtő szándékkal rendezett, négynapos tornán komoly mezőny gyűlt össze, lévén a házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, a magyar és a cseh U15-ös válogatott, a spanyol Alicante, a cseh USK Praha, a bosnyák BC Kos Sarajevo, az olasz Fortitudo Bologna és a szerb Mega Bemax együttese bizonyíthatta képességeit.

-A későbbi tornagyőztestől szenvedtünk vereséget, a szerb gárda igyekezett biztosra menni, semmit sem bíztak a véletlenre, két magas kosarast kölcsönvettek a kupára, a Vojvodina egyik 205 centiméterre nőtt mezőnyjátékosát, valamint a Vrsac 211 centis centerét, ebből következően a palánk alatt meglehetősen magabiztosak voltak. Az amúgy sem gyenge keretüket tehát tovább erősítették. Nálunk folyamatos volt a rotáció, igyekeztem lehetőséget adni mindenkinek. A fehérvári utánpótlásból érkező két játékos megtette a magáét, amit elvártam tőlük, azt végrehajtották. Bár ez pontokban ugyan nem mutatkozott meg, a játékuk kifejezetten hasznos volt. De nem csak velük, az egész garnitúrával elégedett vagyok, A felfogásban rendkívül pozitív változásokat fedeztem fel, mindenki keményen és céltudatosan készült. Van még különbség köztünk és a legjobb külföldiek között, de egyre jobban közelítünk a nemzetközi szinthez, meggyőződésem, jó úton járunk. Fizikálisan gyengébbek vagyunk, mint az európai mezőny, de haladunk, fejlődünk. Kimondottan tehetséges a kétezerkettes generáció, jó az együttes szerkezete – mondta Góbi Henrik.

A csapat tavaly nyáron a szlovéniai Slovenji Gradecben vett részt nemzetközi tornán, majd Fehérváron lépett kétszer pályára, a románok hasonló korosztályú együttesét fektette két vállra kétszer az MKOSZ-teremben. A csapat idén nyáron két, nemzetközi tornára utazik, Szerbiába és Bosznia-Hercegovinába.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS