Női szakágunk vezetője az idei szezonban visszaült a kispadra is. U18-as leány csapatunk vezetőedzőjeként is mesélt eddigi tapasztalatairól, de vezetőként betekintést adott a Női Amatőr NB I-es együttesünk nagyszabású terveibe, végül pedig még a honi utánpótlás-kosárlabdázás egyik rákfenéjét is kitárgyaltuk.
Ebben az évben nem csupán a női szakág vezetője vagy, visszatértél a leány junior csapat élére. Milyen érzésekkel álltál újra munkába?
Hiányzott a napi munka, az edzések tartása, minden az edzősködéssel járó feladat. Ezt ahhoz hasonlítanám, mint mikor főorvos lesz egy azelőtt sebészként praktizáló ember, aki lehet, hogy magasabb beosztásba kerül, de az eredeti munkáját sosem fogja feledni. Nagy reményekkel vágtam bele kollégáimmal együtt a munkába.
Mik a tapasztalataid az elmúlt, most már több mint két hónapból?
Ha nagyon őszinte akarnék lenni, az nem biztos, hogy nyomdafestéket tűrne, de lehetséges, hogy ez az én túlzott elvárásaimból fakad. Az előzetesen tervezett lépcsőfokokat egyelőre nem tudtuk meglépni, viszont nyilván vannak részsikereink, az összkép azonban eddig számomra nem elégséges.
Amik inkább vezetőként a tapasztalataim, illetve reményeim; egyrészt nagyon bízom benne, hogy idén a járvány miatt sokkal kevésbé kell majd aggódnunk. Továbbá, ami nagyon biztató jel Akadémiánk számára, hogy idén sokkal aktívabb toborzó munkát kezdtünk el. Ez egy nagyon pozitív pontja a munkánknak, ami idővel még könnyen lehet, hogy tehetségeket adhat a felsőbb korosztályoknak.
Idén komoly az átfedés a juniorok és a zöld-csoportos NB I/B-s együttes között. Hogyan látod a lányok helyzetét, ugye nem tévedünk, ha azt mondjuk, ez a Női Amatőr bajnokság most másról szól majd, mint tavaly?
Természetesen. Kicsit visszatérve a tavalyi bajnoksághoz, az akkori csapattal komoly lehetőség kapujában álltunk. Az egyértelműen kudarc, hogy nem tudtunk belépni ezen a képzeletbeli kapun, de ez nem kizárólag a játékosok kudarca, ugyanannyira a stáb és saját magam kudarca is, hogy most nem piros-csoportos meccseket játszunk.
„Ha”-val nem kezdünk ugyan mondatot, de az idei szezonunkat azt gondolom, az árazza be leginkább, ha megnézzük milyen lehetőségeink lehettek volna. Több olyan kiváló játékost szerződtethettünk volna a Piros-csoportba, akikkel akár az NB I-be való feljutás sem lehetett volna kivitelezhetetlen. Ezen utólag persze felesleges keseregni, mégis a sors fintora, hogy ehhez képest idén – majdhogynem kizárólag – a saját nevelésű junior fiataljainkra támaszkodunk a Zöld-csoportban. Abból a szempontból ezt egyébként előnynek és az Akadémia jövőjét nézve pozitívnak érzem, hogy ezek a lányok most nem csupán saját korosztályukban, de sokszor felnőttek, egyetemisták ellen is megmutathatják mit tudnak.
Mit határoznál meg, a felnőtt csapat elé kitűzött, kimondott célként?
Ez részben az egyesületünk fennmaradásáról is szól. Nem csak szimplán akadémia vagyunk, akik utánpótlást nevelnek, nekünk az is feltett szándékunk, hogy a nálunk nevelkedett gyerekeknek 18 éves koruk után is tudjunk nyújtani megfelelő perspektívát, ideális versenyzési lehetőséget. A vezetőséggel azon vagyunk, hogy fokozatosan olyan felnőtt csapatot építsünk, amely már eredményességét, színvonalát illetően is vonzó lehet a fiatalok számára. Sok helyi, fehérvári kötődésű játékosban gondolkozunk, akik ráadásul az NB I közegéből érkeznének. Hál’ istennek azért az elmúlt években nem kevés játékost adott élvonalbeli csapatoknak az utánpótlásunk, akikre mi olyannyira büszkék vagyunk, hogy adott esetben példaképekként is hazahoznánk őket, ha módunkban állna. A mostani csapatunkat – ami nagyjából lefedi a juniorokat – a felnőtt kosárlabda irányába próbáljuk terelni idén, az edzésmódszerekkel, a hozzáállással és minden egyéb körítéssel. Arra próbáljuk felkészíteni őket, mi várhat rájuk, ha a kosárlabdázást választanák.
Szükség volt némi átszerezésre az U18 alatti korosztályokban. Hogy néz ki a szakág erre az évadra és mennyire vagy elégedett az eddig látottakkal?
Igazán egy csapatnál, a kadetteknél kellett edzőt váltanunk, de Bukics Zsolt személyében ott is házon belül találtunk megoldást. Minden korosztályban minden edzőnk lelkiismeretesen végzi a munkáját, keményen belevágott mindenki augusztusban a felkészülésbe, megvoltak az első tétmeccsek, de még nagyon a szezon elején járunk. Azt látom, hogy minden kollégám ereje teljében dolgozik a gyerekekkel, de igazán velős szakmai elemzést még nem tudok adni, talán a szezon felénél láthatunk tisztábban.
Milyen célokat tűztetek ki az év eleji szakági megbeszélésen a csapatok elé?
Persze beszélhetünk helyezésekről, hiszen győzni mindig jó, de úgy látom és edzőim is ebben erősítenek meg, hogy mindegyik korosztályban a B-döntőbe kerülés lehet a maximális elvárásunk a gyerekek felé.
A mi hitvallásunk célok tekintetében mindig is elsősorban az egyén, az egyes játékosok köré összpontosul. Az a legfontosabb célunk minden korosztályban, hogy a gyerekek tanuljanak meg százszázalékos intenzitással kosárlabdázni. Nem az eredmény az első, az majd jön akkor, ha a pályán minden egyén beleadta a közösbe tudása legjavát. Ebben egyébként látni elmozdulást, hiszen korosztályonként majdnem mindenhol akad egy-egy játékosunk, akikre felfigyelt a magyar kosárlabdázás, ami az egyéni képzéseink és gondolatiságunk eredménye.
Semmiképp sem mennék el Dávid Mia kiemelése mellett sem, aki a 3×3 kosárlabda-válogatottban bontogatja szárnyait, de serdülő korosztályban is kaptunk meghívókat kiválasztókra, amolyan válogatott-szerű összetartásokra.
Záró gondolatként – ha már szóba került – mit gondolsz ezekről a válogatókról és magukról a játékos-áramlásokról? Esetünkben az Akadémiát hogyan érintik ezek a folyamatok, illetve neked mi az álláspontod?
2016-ban érkeztem Székesfehérvárra, az akkori, első szakmai értékelésemben azt fogalmaztam meg, hogy az egyik legfontosabb feladatunk nem is a tehetségek vonzása, hanem a saját tehetségeink megtartása. Öt év elteltével ebben érdemben nem igen tudtunk előrelépni. Majdhogynem napi téma nálunk az Akadémián, hogy ennek a folyamatnak mik az okozói, Fehérvár földrajzi fekvése, a helyi felsőoktatás hiánya, a korábban már említett NB I-es csapat hiánya, sok válaszom van. Magát a folyamatot, a játékosok kiáramlását nem nézem jó szemmel, de hosszútávon az a célunk, – megakadályozva valamennyire a „játékosrablást” – hogy perspektívát kínáljunk a nálunk játszóknak egy magasabb szintű felnőtt együttessel.
