A Sopron a felsőházból érkezett erre a tornára, érezhetően magabiztosabban és tudatosabban játszottak, mint mi.
Sajnos egy nagyon gyenge első félidőt játszottunk, 24 pontos hátrányból kezdtük a második félidőt. Örülök, hogy a második játékrészben már a bátrabb, jobb arcunkat mutattuk. Felvettük a meccs keménységét, és szép támadásokat vezettünk. Így ezt a 20 percet megnyerve, bizakodva vártuk a nap második mérkőzését.
Hetek óta erre a mérkőzésre készültünk. Sajnos voltak hiányzóink a meccsen, ami látszott, főleg az első félidőben nyújtott teljesítményünkön.
Szoros meccset nyert meg a Szolnok, akik a végén jobb döntéseket tudtak hozni. Sajnos nem vagyunk hozzászokva, hogy ilyen tempójú, intenzitású mérkőzéseket játszunk, jó ellenfelekkel. Ha egy évben lenne 15-20 ilyen meccsünk, akkor jobban fejlődne a csapat és meg tudnánk nyerni ezeket a meccseket. Így viszont reálisan nézve ne lepődjünk meg az eredményen.
Mindemellett voltak játékosok akik kitették szívűket lelküket és majdnem össze is jött a győzelem. Őket dícséret illeti.
A torna utolsó mérkőzésén a házigazda Csata/B ellen játszottuk. Fiatal csapatról van szó, csupa 2013-2014-es születésű gyerekekkel. Bíztam benne, hogy a lányok fel tudják szívni magukat, és meg tudjuk nyerni a meccset. Sajnos a győzelem elmaradt.
Összegezve a három nap tapasztalatait, minőségi meccsek és jó edzésmunka nélkül csak egy álom számunkra a B döntő. Minőségi, és komolyabb edzésmunkát nagyjából 1 hónapja végzünk. Ahogy a Szolnok meccs után is írtam, azért voltak szép teljesítmények, amikre lehet építeni a jövőt.
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI
ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA