DKKA Női NBI/A

Csaknem egy hónap után újra hazai pályán: a Vasast fogadjuk

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Egy-négyes csapatok találkoznak az Alba Regia Sportcsarnokban.

Az első forduló, szeptember 27-e után ismét hazai pályán láthatjuk a lányokat: szombat este a Vasas Akadémia érkezik hozzánk. Csapatunk négyfordulós portyája nem maradt teljesen eredménytelen, hiszen Cegléden, a múlt héten megszereztük a hőn áhított első sikerünket. A győzelem mellett az is sokat jelenthet, hogy a korábbi, 110 feletti kapott pontok jelentősen redukálódtak, és a CEKK neve mellett mindössze 63 egység szerepelt.

Szombati ellenfelünk, a Vasas hozzánk hasonlóan 1/4-es mérleggel áll, és ugyancsak az 5. fordulóban szerezte meg első győzelmét, hazai pályán a BEAC ellen. A keretet szinte kizárólag magyar játékosok alkotják, egyetlen légiós az osztrák Mayr. Az látszik, hogy négy játékosra különösen oda kell majd figyelni: Angyal Barbara 19, Jáhni, Szerencsés és Kiss pedig 10 pont feletti átlagot hozott az eddigi meccseken. Ne felejtsük el, hogy a két gárda a felkészülés során már találkozott egymással. Akkor 76-72-re mi nyertünk – remélhetőleg ez a siker ott lesz a fejekben szombat este is.

„Cegléden más potenciálú csapattal találkoztunk, mint az elmúlt hetekben, és nem vártam kosárgazdag mérkőzést. Nem számítok másra szombaton, a Vasas ellen sem. A felkészülési időszakról jó emlékeink vannak róluk, hiszen egyedül ellenük kaptunk kevés pontot és játszottunk szoros meccset. A Vasas jól felkészített, remek csapat, erős játékosállománya van a tabella második feléhez képest. A pályán viszont ugyanúgy öt-öt ellen fogunk velük játszani, és szeretnénk, ha jó mérkőzés kerekedne belőle. Nyilván azt lehetetlen megmondani, hogy milyen napot fog ki a csapat, de a legfontosabb, hogy ha verhető csapat ellen játszunk és nyílik is esély a győzelemre, akkor ezt meg kell lovagolnunk” – mondta a mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Gáll Tamás.

Hazai találkozóinkra az idei szezontól jeggyel vagy bérlettel lehet bejönni az Alba Regia Sportcsarnokba, ami kizárólag online vásárolható meg. Helyszíni jegyértékesítés nem lesz. Korábban összeszedtük a belépéssel kapcsolatos információkat, amik itt találhatók meg. Várunk minden fehérvári és Fejér vármegyei kosárlabdabarátot a Vasas elleni mérkőzésre is.

Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia

Alba Regia Sportcsarnok, szombat 18:00

Jegyár: 500-1000 Ft

TV: Hunbasket.tv

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - Vasas Akadémia

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.