Sopron kadett döntő

Csütörtöktől kadett döntőn szerepel a Soproni Darazsak Sportakadémia csapata

Csütörtöktől vasárnapig rendezik Pécsett a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” döntőjét. Az ország nyolc legjobb korosztályos csapatát felvonultató tornán a Soproni Darazsak Sportakadémia együttesét is követhetjük.

A nyolc résztvevőt két négyes csoportba osztották. A soproniak csoportellenfelei a Vasas Akadémia, a BEAC-Újbuda KA és a házigazda NKA Pécs lesznek.

„Amennyire nehéz év volt és sok problémával küzdöttünk, mert a Covid megtépázott minket, a végére szépen összeálltak a dolgok.” – mondta lapunknak Czirják Szilvia, vezetőedző.

„Elvégeztünk minden olyan munkát, amit el kellett végezni. Ilyen szempontból mind a lányok, mind a szakmai stáb lelkiismerete tiszta lehet. Jó érzésekkel utazunk a döntőre. Nyilván várnak ránk nehéz pillanatok, kritikus helyzetek, amiket ott kell megoldani, de felkészülten kelünk útra. Elvárásom eredményben, helyezésben nincsen. Edzőként azt kívánom, hogy sérülésmentesen csináljuk végig a döntőt és mindenki tudja a legjobbját megmutatni. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor megérte az egész szezonban dolgozni.” – összegzett Czirják Szilvia.

A Soproni Darazsak Sportakadémia kadett csapatának kerete:

Bauer Zorka
Egresits Réka
Hawkins Abigél
Janzsó Alíz
Kókai Patrícia (csapatkapitány)
Pásztor Kata
Raffay Dóra
Rokob Zora
Szabó Lili
Szabó Rozina
Vasi Hanna
Völgyi Lili

Menetrend – csoportmérkőzések

Május 5., csütörtök
15:15 Soproni Darazsak Sportakadémia/A – Vasas Akadémia/A

Május 6., péntek
11:00 Soproni Darazsak Sportakadémia/A – BEAC-Újbuda KA/A
19:30 NKA Pécs/A – Soproni Darazsak Sportakadémia/A

A csoportok első két helyezettje szombaton az elődöntőben folytatja, a harmadik és negyedik pozícióban záró gárdák az 5-8. helyért játszhatnak a hétvégén.

Forrás: wbasket.hu

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS