Az első negyed teljesen elfogadható játékot hozott, mind támadásban, mind védekezésben. Sajnos a második negyedben nagyon sok technikai hibát vétettünk. A félidei büntetőkről pedig ne is beszéljünk...Kisebb szerkezeti átalakítással sikerült a második félidős negyedeket stabilizálni, így a 3. és a 4. negyedben is sikerült ellenfelünk fölé kerekedni.
Sajnos az egész mérkőzésen küszködtünk a lépéshibákkal és az eladott labdákkal....ezek sajnos nagyon rányomták a bélyeget a mérkőzés végeredményére. Az utolsó másfél perc taktikus, okos játéka viszont külön kiemelendő!
Ezúton is szeretném megköszönni siófoki barátaink sportszerű segítségét, ami lehetővé tette a mérkőzéseink lejátszását!
Második mérkőzésünk első félidejében még nem látszott a fáradtság. Sok, jó védekezésből szerzett labdával tudtunk gyors támadásokat indítani, a befejezésekbe viszont sokat belehibáztunk.
A második félidőben kisebb sérülések és a fáradtság is befolyásolta játékunkat, bár végig azt éreztem, hogy ellenfelünk még jobban elfáradt a végére, mint mi. Gratulálok ellenfeleinknek is, de elsősorban a saját gyerekeinknek, akik a rengeteg hiba mellett nagy szívvel és lelkesedéssel játszottak mindkét mérkőzésen!