DKKA a lecsófesztiválon

Immár 10. alkalommal került sor a Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, amelyen először vett részt a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia edzőiből álló együttes. Az ötlet a férfi szakágat irányító Peresztegi Nagy Ákos fejéből pattant ki, azonban a megvalósítás jelentős részét már a kollégákra bízta. Két utánpótlásedző, Kertész Zsolt és Nagy Dániel vállalta magára a szervezést, reggel 8 órakor már a DKKA számára kijelölt pontot tüsténkedtek, előkészítették a helyszínt a későbbi főzéshez. Később csatlakozott hozzájuk Balogh Imre, Nagy Krisztina és a Fekete Csilla, valamint Peresztegi Nagy Ákos, aki az egyik legfőbb alapanyag, a hagyma pucolásában segédkezett. Az alapítvány csapata Zichy ligetben ütött tanyát, a nap folyamán, edzők, szülők, játékosok is megjelentek, közel 100, a kosársulihoz kapcsolódó látogató tette tiszteletét a ligetben. A kérdésre válaszolva mindannyian elmondhatták: az eledel finom lett.

IMG_3429

IMG_3418

IMG_3421

image-5b3d14a87dde97d9db496dcb13cbc575c7958c48252e7c6c040e26a003ccc59a-V

IMG_3422