Nem számítottam könnyű mérkőzésre, hiába győztük le az Albát valamennyi alkalommal idén, hiszen a felsőházi meccsek őket is egyre jobbá tették.
Azonban saját dolgunkat nehezítettük meg, két kulcs játékosunk késésével nem volt jól megszokott a bemelegítő rutinunk és védekezésben is teljes volt a dekoncetráció.
25 pontot kaptunk a 2.negyedben, ami nagyon sok 8 perc alatt (3 pontosok nélkül). Szerencsére az első ötös megnyugtató előnyt szerzett bátor játékkal, ahogy azt terveztük.
A 2. félídőben sajnos elfogyott az előnyünk és nagyon sok hibával játszottunk, de küzdöttünk, majd amikor nagyon kellett megnyertük a meccset ügyes egyéni megoldásokkal.
A hozzáállásunkra nem lehet panasz, odatették magukat a fiúk.
Villámrajt után nem engedtük 10 pont alá jönni ellenfelünket, ami szép teljesítmény volt.
A hullámvölgyek után, mindig megtudták rázni magukat a fiúk, ha kellett. Ha kicsit ügyesebben használjuk a tanult technikát sok fájdalmat elkerülhettünk volna a harcosan és keményen védekező ellenfelünkkel szemben, de a küzdőszellemünkre ismét nem lehetett panasz.
Bár a forduló előtt már megnyertük az összevont felsőházi régiót, mégiscsak elegánsabb volt dupla győzelemmel befejezni.
Szép volt fiúk!