Edzőinket bemutató interjúsorozatunk következő alanya az U11-es és U14-es elsőszámú csapatainkat irányító Szigetvári Zoltán. Szigit játékos múltjáról, az edzői pályához szükséges tulajdonságokról, a tanulás-edzés kapcsolatáról és persze jelenlegi csapatairól is kérdeztük. Ha valakit a DKKA filozófia érdekli, nem kell többet keresgélnie, elég ezt az interjút elolvasnia.
Ahogy az edzők zöme, te is már iskolás korodtól szerelmese vagy a kosárlabdázásnak. Honnan a sport iránti szenvedélyed?
Szerencsésnek mondhatom magam, mert rátaláltam arra a sportra, amit nagyon szeretek és végig kísérte eddigi az életem. Általános iskolás korom óta ezt a sportágat űztem. Olyan edzőim voltak, akik megszerettették velem ezt a játékot, volt sikerélményem, jól éreztem magam a csapatban, ahol játszottam. Sok ismerőst, barátot köszönhetek a kosárlabdának, aktív játékosként nagyon sokat kaptam a sporttól, most igyekszem a magam módján ezt visszaadni. Szeretném, ha az Akadémián még több sportot szerető, a sportágban sikeres gyerek dolgozna, illetve kerülne NB 1-es csapatba.
Kellő tapasztalattal – és főként komoly eredményekkel – rendelkezel, hogy a fiatal edzőgenerációnak értékes tanácsot adj. Mik azok a lényeges lépések, amik ahhoz kellenek, hogy valaki sikeres utánpótlás-edző lehessen?
Kezdő gyerekeknél elsődleges a játék megszerettetése. Ezt ebben a korban legkönnyebben játékos módon érhetjük el. Nagyon fontos a türelem, az edző személyisége, fontos, hogy a gyermek, amikor már megkedvelte a játékot szívesen jöjjön le edzésre, mert ott jól érzi magát. Ennek megoldása már edzői feladat, fejleszteni, irányt mutatni, új impulzusokat adni, megfelelő játékidőt biztosítani és mindeközben példát mutatni. Ez mind az edzői feladatok közé sorolandó és érdemes betartani.
Apropó eredmények, igaz az akadémiánál nem ez az elsődleges, de te szinte kivétel nélkül mindig sikeres csapatokat irányítottál, bennük rengeteg később szép karriert befutott játékossal. Volt olyan csapat, amely valamiért kiemelten kedvessé vált számodra?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kosárlabdával, mint játékkal ismerkedés, és az első technikai elemek tanulásánál jelen vagyok a gyerekeknél. Ez a későbbiekben megkönnyíti a dolgom, mert nagyon jól tudom mit tanítottam meg és mit várhatok el a játékosomtól. Ezt a folyamatot tudom nyomon kísérni és irányítani, hogy milyen irányba haladjon tovább a tanulás folyamata. Természetesen ebben a folyamatban nem egyedül veszek részt, hanem edzőkollégáimmal együtt. Ez a folyamat 6-7 évet ölel át, ami azt gondolom nem kevés. Minden csapatomhoz ragaszkodtam, de azt gondolom, hogy bizonyos idő elteltével szükség van új ingerekre, ami segít megújulni és lökést ad a következő időszakra.
Beszéljünk a DKKA-ról és benne a te szerepedről, hiszen tulajdonképpen hidat képezel az alapok felvétele után, a szép lassan NB I felé kacsintgatók között. Mennyire nehéz ez a szerepkör, akár a képzést, akár ha a gyerekektől történő későbbi elválást nézzük?
Én azok közé az edzők közé tartozom, akik szeretnek a legkisebb korosztállyal is foglalkozni. Nagyon jó érzés látni, hogy az alapok tanulásától, hogy sajátítja el a gyermek a kosárlabda technikai elemeit és hogyan tanul meg csapatban gondolkodni és játszani. Nagyon hosszú az út és rengeteg munkával jár, mire a kezdő kosarasból az U18-ig, vagy a felnőtt csapatig eljut egy játékos. Engem örömmel és büszkeséggel tölt el, ha valamelyik volt játékosom már ezen a szinten játszik, mert a sok edzőkollégámmal együtt én is részese vagyok a gyermek sikerének. Elválásról nem beszélnék, inkább már csak nem dolgozunk együtt. Mindig örülök, ha találkozom egy volt játékosommal és elmeséli, mi történik vele a jelenben, hogy érzi magát és mivel foglalkozik. Az külön örömmel tölt el, ha a kosárlabda bármilyen formában is része az életének.
Pedagógusként, van rálátásod a gyerekek leterheltségére. Személy szerint mit tartasz a gyerekek képzésénél a legfontosabbnak, hogy a kosárlabda mellett az iskolára is jusson elegendő energiájuk?
Azt látom pedagógusként és szülőként egyaránt, hogy a gyerekek leterheltsége az iskolában nagy. De azt is látom, hogy ez összeegyeztethető a sportolással. Azt nem mondom, hogy nem jár bizonyos dolgok lemondásával, de ha azt nézem, hogy mit kapok érte cserébe, azt gondolom, bőven megéri. Nagyon fontos lenne a megfelelő mennyiségű pihenés a gyerekeknek. Ezt a legnehezebb elérni, hogy a gyerek úgy ossza be az idejét, hogy jusson elég idő a tanulásra, az edzésre és a pihenésre is. Nagy jelentőséggel bír a szülői háttér, fontosnak érzem, hogy partner legyen a szülő. Kezdetben el kell hozni a gyereket mindig edzésre, későbbiekben pedig eldönteni, hogy mit korlátozok, ha nem sikerült az iskolában valami.
11 és 14 éveseknél is a papíron legtehetségesebb csapat a tied. Hol tartotok eddig idén és mit vársz a szezon hátralevő részétől?
A 11 éveseknél is és a 14 éveseknél is a tervezett munka közepén járunk. Örülök, hogy mindkét csapattal a lehető legjobb csapatokkal játszhatunk, mert erre van szükségük a fejlődéshez. Nagyon sok gyakorlás és munka vár ránk, hogy az év végén azt mondhassam, hogy teljesítettük azt, amit terveztem. Az, hogy ez mire lesz elég az nem most fog eldőlni, hanem majd évek múlva.
Mit várok a szezon hátralévő részétől?
Szeretném, ha sokat fejlődnének egyénileg a játékosaim. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy technikailag előre lépjünk, mert erre fog épülni a későbbiekben minden. Nincs különösebb elvárás a csapatommal szemben. Természetesen én szeretném, ha minél tovább versenyben maradnánk a legjobbakkal, de mint mondtam, nem a bajnokságban elért eredmény élvez most prioritást, hanem a csapat minden tagjának egyéni fejlődése.
