DKKA Női Amatőr

Egyetlen jó negyedünk volt az MTK-TFSE ellen

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Rosszul elkapott rajt, pontszegény második félidő – vereséget szenvedtünk a fővárosban.

Varga Sára nélkül utazott a csapat Budapestre; irányítónk betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. 10-1-gyel kezdtek a kék-fehérek, mire Laufer révén megszereztük az első mezőnykosarunkat. A rossz kezdés az egész első negyedre rányomta a bélyegét és végig 8-10 ponttal előrébb jártak a városmajoriak. A fordulat a második felvonás derekán következett be: 31-23 után meglódultunk és zsinórban 14 pontot szerezve nemcsak fordítottunk, de egész csinos előnyünk lett a félidőre.

Bár Laufer, Frindt és Szücs Luca pontjaival jól indult a második húsz perc is, 45-34 után nem tudtuk lezárni az összecsapást. A 24. és a 30. perc között mindössze két mezőnykosarat jegyeztünk, az MTK pedig 5 pontra zárkózott a negyed végére. Kosárínségünk a kisszünet után is folytatódott. A 35. percben találtunk be először, ekkor az extrán játszó Vladár pontjainak köszönhetően már 55-52-re a házigazda vezetett. Izgalmasan alakult a hajrá, 56-55-nél egyszer még átvettük a vezetést. A 40. percben, 64-60-nál Szücs Luca hármasa visszahozta a reményt. A hazaiak időkérésük után eladták a labdát, így támadhattunk a győzelemért, de nem tudtunk élni a lehetőséggel.

Úgy szenvedtünk 64-63-as vereséget, hogy az MTK 11 büntetőt elrontott, lényegében egálra hoztuk ki a lepattanókat és a gólpasszokat, 6-tal kevesebb eladott és 4-gyel több szerzett labdánk volt, mint ellenfelünknek. Csapatunk legjobbja ezúttal Laufer Gabriella (19 pont, 9 lepattanó, 32 VAL) és Szücs Luca (15 pont, 6 gólpassz, 21 VAL) volt.

Utolsó idei mérkőzésünket csütörtökön délután játsszuk a BEAC ellen, hazai pályán.

MTK-TFSE – Dávid Kornél KA 64-63 (21-11, 10-26, 16-15, 17-11)

Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok, v.: Szőts, Kozma

DKKA: Szücs Lu. 15/9, Frindt N. 9/3, Dávid M. 7/3, Szücs Li. 2, Drávecz B. 2

Csere: Laufer G. 19/3, Kötő L., Papp L. 9 (Vas B., Vas V.)

Szentpáli Gergő és Szücs Luca értékelése:

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!