Kilenc együttes részvételével rangos, nemzetközi, U14-es, fiú kosártornát rendeztek Fehérváron. A győzelmet a római akadémia szerezte meg az Alba Berlin és a Vasas előtt.
Két helyszínen, a tavaly megszépült Vodafone Sportcentrumban és a Tóvárosi Általános Iskola impozánssá varázsolt tornatermében került sor az EYBL, azaz European Youth Basketball League fehérvári állomására, az erőpróbán kilenc gárda, négy hazai és öt külföldi együttes vett részt. Az első játéknapon, a nyitómeccsen a KK Flash Beograd nagy küzdelemben, 70-64-re verte a házigazda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiát – a fehérváriak legjobb dobója Nagy Zsombor volt, aki 19 pontot szerzett -, majd a következő eredmények születtek: Alba Berlin-Budapesti Honvéd 81-69, Vasas Akadémia-USK Praha 46-45, Cibona Zagreb-DKKA 70-58, Alba Berlin-KK Flash Beograd 82-70, Stellazzurra Basketball Academy-Budapesti Honvéd 115-55. A második, fehérvári érdekeltségű derbin Nógrádi Szabó Péter és Birkás András nyújtott igazán jó teljesítményt, előbbi 14, utóbbi 12 pontot gyűjtött.
Szombaton a Tóvárosban zajlottak a küzdelmek, a hazai akadémisták egy találkozót vívtak, a német fővárosból érkezett Alba együttesével. A berliniek 67-43-ra (13-9, 23-7, 11-13, 20-14) diadalmaskodtak, a DKKA-ban a legtöbb pontot Nógrádi Szabó Péter szerezte, 11-et. A nap további találkozói így alakultak: Stellazzurra BA-KK Flash 82-45, USK Praha-Cibona Zagreb 55-52, Budapesti Honvéd-Szolnoki Olaj KK 94-86, Vasas Akadémia-Cibona Zagreb 57-56, USK Praha-Szolnoki Olaj 76-38.
Vasárnap visszatértek az együttesek a Gáz utcába, a Vasas a kora délelőtti órákban kezdett a Flash Beograddal, a korábbi két találkozón hatalmas csatában, egy ponttal nyertes piros-kékek ezúttal is a végjátékban darálták be szerb ellenfelüket, 62-49-ra. A Stellazzura ahogy előző ellenfeleit, a Szolnokot is gond nélkül intézte el, a kérdés az volt, hogy a jelentős magassági fölényben levő taljánok elérik a 100 pontot, vagy sem. Elérték, 103-55-ra győztek. A folytatásban Alba Berlin-Cibona Zagreb 55-50, Stellazzurra BA-USK Praha 81-37. Az utolsó előtti összecsapáson a Vasas és a Szolnok találkozott, előbbiek 63-49-re nyertek, a záró derbin, nagy csatában a DKKA legyőzte a Budapesti Honvédot, 71-68-ra, a vendéglátók legjobbja a 14 pontig jutó Lukács Norbert lett. A tornán a DKKA együttesében Nógrádi Szabó Péter nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt.
A mezőnyből kiemelkedő olaszok megnyerték a tornát az Alba Berlin és Vasas előtt, mindhárom gárda négy győzelemmel abszolválta az erőpróbát, a taljánok jobb kosárarányuknak köszönhetik az első helyet. A végeredmény: 1. Stellazzurra Academy, 2. Alba Berlin, 3. Vasas Akadémia, 4. USK Praha, 5. Cibona Zagreb, 6. DKKA, 7. KK Flash Beograd, 8. Budapesti Honvéd, 9. Szolnoki Olaj KK.
Egy hónap múlva, Szolnokon következik a sorozat következő állomása. A régió két legjobb együttese, márciusban, a lett fővárosban, Rigában bizonyíthat, immár a nagydöntőben.