Feléhez érkezett a főtábla alapszakasza, így a soron következő ellenfelünkkel, a kecskeméti csapattal is találkoztunk már. Jó szerkezetű csapat várt ránk, akik tapasztalat terén is előrébb járnak. Számunkra a legfontosabb a legutóbbi meccs óta eltelt két hónap befektetett munkájának visszaigazolása volt.
Nem kezdtük jól a mérkőzést, nagyon nehezen találtuk a rést az ellenfél védelmén, megilletődötten, fásultan indult az első negyed. Az "odavágóhoz" hasonlóan ismét rengeteg hullámzás jellemezte a mérkőzést, negyedeken belül is hol nagyszerű energiákat láthattunk a gyerekektől védekezésben, hol totális lefagyást és buta döntéseket.
Eladott labdáink is folyamatosan megszaporodtak, lassú és rossz döntéshozatalainkból építette előnyét az ellenfél. A második félidőben nagyon szépen rákapcsoltak a lányok, elsősorban védekezésben. Mindkét negyedben 15 pont alatt sikerült tartani az ellenfelet, igaz a szerzett labdákból dobott könnyű kosarakon kívül nem nagyon tudtunk betalálni.
Hétvégén a PVSK ellen sokkal jobb döntéshozatalokra lesz szükség, a második félidőben tapasztalat agresszív védekezéssel vegyítve.