Euroligát megjárt külföldi edzővel erősítünk

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia új külföldi képző edzővel bővítette szakmai stábját. A 35 éves, olasz Andrea Turchetto személyében fiatal, agilis, mégis jókora tapasztalattal rendelkező szakembert sikerült Székesfehérvárra hozni.

Stábunkat gyorsan meggyőzte az olasz tréner eddigi szakmai pályafutása, illetve a kosárlabdáról alkotott elképzelése. A Scavolini Pesaro utánpótlás csapatainál töltött évek után gyorsan felfigyeltek fejlődésére. 2012-ben az olasz felnőtt válogatott vezető scoutja lett, mely pozícióban még évekig számítottak rá, az utánpótlás nemzeti csapatoknál végzett másodedzői feladatai mellett.

2015-ben először próbálhatta ki magát felnőtt vezetőedzőként a másodosztályú Ferraranal, majd egy évvel később már a kínai bajnokságban, a CBA-ben edzősködhetett, a Guangzhou Long Lionsnál. Az izgalmas, egyéves kitérő után hazatért, hogy az euroligás Olimpia Armani Milánónál vállaljon másodedzői munkát.

A tavalyi évre visszatért az utánpótláshoz, mindösszesen 34 évesen a Modena Basketball Academy szakmai igazgatója lett.

Folyamatosan felfelé ívelő pályája, a tehetséggondozásban végzett munkája kellően meggyőzte stábunkat, hogy a DKKA filozófiájához remekül passzoló szakembert szerződtettünk.

kép forrása: sportando.basketball

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS