Hagyományos évzáróját tartotta a Vodafone Sportcentrumban a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Két lelátót szinte teljesen megtöltöttek a családtagok, hozzátartozók, barátok, valamint az akadémia azon növendékei, akik ezúttal nem léptek parkettre.
Persze, így is kétszázan pattogtattak, remek hangulatban. Korábban a gyerekek összemérték erejüket az edzőkkel is, most kizárólag a nebulók mutathatták meg tudásukat. Előbb a kenguru és gyermek korosztályok vegyes csapatai, 10 feladatból álló sorversenyen bizonyíthattak, majd a serdülőkből, kadettekből és ifikből összeállított két, vegyes gárda találkozott, immár labdával. Az edzőmezesek hatalmas küzdelemben, egy órán át tartó, gyakori cserékkel megszakított csatában, végül egy ponttal nyertek.
Fiataljaink megtekintették, majd nagy tapssal fogadták a róluk szóló imázs filmet, aztán Matus Gábor, az akadémia ügyvezetője szólt a növendékhez, megköszönte az idei áldozatos munkát a játékosoknak, edzőiknek, a szülőknek, a támogatóknak és a DKKA vezetőinek.
Az esemény zárásaként minden játékosunk pólót kapott ajándékba, a többség azonnal alá is íratta a névadó-alapítóval, Dávid Kornéllal.