Jelentősen megváltozott kerettel álltunk ki erre a mérkőzésre, a csapat törzsét most az U19/A adta.
Az első félidőben még erősen érződött az összeszokottság hiánya: támadásban rossz tolódások, pontatlan passzok jellemezték a játékunkat, így főként 1:1, 2:2 szituációkból dolgoztunk, míg védekezésben nem voltunk határozottak.
A harmadik negyedre megtaláltuk az ideális ötöst, elkezdtünk felzárkózni a hazaiakra. A fiúk szépen végrehajtották a taktikai utasításokat, minőségi helyzeteket alakíthattunk ki és a dobások is beestek. Sajnos azonban nem sikerült 10 pont alá bemenni és a negyed végi cserék sem úgy sültek el, ahogy szerettük volna, így nem tudtuk megnehezíteni a nyíregyháziak dolgát.
Szeretnénk átmenteni a harmadik játékrészbeli teljesítményt a későbbiekre, és arra építkezni.