Az egykori sokszoros bajnok és kupagyőztes kosárlabdázót, Zsolnay Gyöngyit egy másik sokszoros válogatott kosaras váltja a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia női szakágának élén, a szintén többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Gáll Tamás veszi át az irányítást. A hétfő délután, az Alba Regia Sportcsarnok VIP-termében tartott sajtótájékoztatón a DKKA és az Alba Regia SC illetékesei elmondták, a fiatal szakemberrel hároméves szerződést kötöttek. Gáll Tamás az utóbbi kilenc esztendőben a Zala Volán ZTE NKK élvonalbeli együttesénél tevékenykedett, az első két évben Bencze Tamás segítőjeként, majd hét idényen keresztül vezetőedzőként.
A sajtóeseményen a DKKA ügyvezető igazgatója, Matus Gábor elöljáróban közölte, immár harmadik szezonját kezdi az ősszel az akadémia női szakág.
– Tavaly nyáron Zsolnay Gyöngyi vette át nálunk az irányítást. A közelmúltban visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Angliából, igent mondott a lehetőségre, ott folytatja az edzősködést. Ezúton szeretnénk megköszönni a szolgálatait, amit értünk tett. A magas szintű szakmai munkát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni, ezért úgy döntöttünk, Gáll Tamást bízzuk meg az irányítással. Farkas Sándorral és Balássi Imrével az utóbbi időszakban kerestük a legjobb megoldást, előbbi javaslatára szerződtettük az egykori válogatott kosárlabdázót, aki anno tizenöt szezont húzott le az élvonalban. Edzőként is komoly rutinnal rendelkezik, a felnőtteknél Stefan Svitek szövetségi kapitány segítője jelenleg is, valamint az U20-as válogatott vezetőedzője. Bízom abban, ahogy eddig, a folytatásban is adunk tehetségeket nem csak a fehérvári kosárlabdának, a korosztályos válogatottaknak is. Természetesen minden támogatást megkap az új szakágvezetőnk, akivel három-éves megállapodást kötöttünk. Tehát nyilvánvalóan hosszú távra tervezünk.
A fehérvári utánpótlás vezetője, Farkas Sándor hozzátette, nagyon örül, hogy Gáll Tamás veszi át az irányítást.
– Kicsi gyerek volt még amikor megismertem, az edzője lettem, később felnőtt bajnoki aranyérmeket és kupákat nyertünk közösen. Csak a legjobbakat mondhatom róla, emberként is edzőként is kiváló. Minden csapatával bizonyított, nagyon remélem, hogy Fehérváron is sikeres lesz. Fontos, hogy mennyiségileg és minőségileg is javuljon a női szakág az akadémián. A DKKA keretein belül jelenleg több, mint 600 gyerek sportol, de ebből csak 131 lány, tehát van hova fejlődtünk, hogy az arányok változzanak. Bízom abban, hogy a megfelelő embert sikerült a posztra megtalálnunk.
Az Alba Regia SC elnöke, Balássi Imre közölte, örül, hogy egy elismert szakembert tudtak megnyerni a fehérvári kosárlabdának. Hozzátette, a női szakág az elkövetkező években stabilizálhatja helyét a hazai, kosaras térképen. Elmondta, felnőtt, A-csoportos, női együttes létrehozásának nincs realitása, ellenben B-csoportos, felnőtt gárda működtetésének pár év múlva talán lesz. Továbbá elképzelhető, együttműködési megállapodást kötnek egy vidéki élcsapattal, ahol a legnagyobb, fehérvári tehetségek folytathatják pályafutásukat.
Gáll Tamás székfoglalójában kiemelte, érdeklődéssel várja új, székesfehérvári munkáját.
– Zalaegerszegen lejárt a szerződésem, több lehetőségem volt, a DKKA invitálására mondtam igent. Komoly az új kihívás, szeretném, ha sikeresek lennénk közösen. A szerződésemben nincsenek olyan kitételek, hogy távozhatok, ha előnyös ajánlatot kapok felnőtt csapattól. Itt tervezem az elkövetkező éveket a fehérvári akadémián.