Szombaton reggel még úgy volt, hogy csak 7-en indulunk el Várpalotára, mert 2-en lebetegedtek a többiek mellé, de aztán egyik kislány, aki a hét elején lázas volt, "megmentette" a csapatot-így igaz, hogy cserélési lehetőségek nélkül, de ki tudtunk állni a 6. fordulóban!
Nehezen indult a mérkőzés, nem találtunk bele a kosárba, de a lelkes játékunknak köszönhetően sikerült felzárkóznunk és végig szorossá tennünk a mérkőzést. Az utolsó negyed 7.percében még az ellenfél vezetett, de sikerült ziccerekkel megfordítanunk az eredményt és így győztesen zártuk ezt a megmérettetést!
Ismételten pihenő nélkül folytattuk a mérkőzést-ez érződött is az első negyed játékán, nem találtunk be a kosárba! Ellenben védekezésben-a fáradtság ellenére is-odatettük magunkat-mégha az eredmény nem is ezt mutatta. Nagyon szépen küzdöttek a lányok!
És végig ez jellemezte a mérkőzést- nem adtuk meg magunkat a magasabb, erősebb várpalotai lányoknak. Igaz, hogy vereséggel zártuk ezt a mérkőzést, de a maximumot hozták ki magukból a lányok, sőt azt mondhatom, hogy erőn felül teljesítettek!
Nemcsak a dobott pontok száma minősíti a játékost, a csapatot, mert a "csak" egy pont szerzése is egy fontos kosarat jelent!! A statisztika nem mutatja meg, hogy észrevesszük a jobb helyzetben levő játékost és jó passzt adunk neki, hogy védekezésben kiütjük az ellenfél labdáját,vagy ha lemarad az egyik védőnk, akkor odaér a másik és kisegíti őt...pedig ezekből volt bőven ezen a mérkőzésen!
Persze még sok-sok feladat van, amit meg kell tanulnunk, ki kell javítani, de egy biztos:
BÜSZKE VAGYOK a kis TIGRISEIMRE!
Laufer Gabi is jelölt a Feol.hu Év Női Sportolója szavazáson.
A SZAVAZOK gombra kattintva szavazhatunk csapatkapitányunkra március 30-áig.
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA
BÉKÉS, BOLDOG
KARÁCSONYI
ÜNNEPEKET
KÍVÁN A
DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA