Három negyedet bírtunk energiával

Korosztály: Leány junior (U18)
Szakasz: Régiós Alapszakasz II.,
Helyszín: Budapest
4. forduló
2023.04.14. péntek 16:00
Radobasket -
 Dávid Kornél KA
 78 :
 62
 (21 :
 20,
 24 :
 24,
  16 :
  12,
  17 :
  6)
Radobasket -
Dávid Kornél KA
 78 :
 62
21 :
 20,
 24 :
 24,
  16 :
  12,
  17 :
  6

Edzői értékelés

A regionális bajnokság második alapszakasz körét a Radobasket otthonában folytattuk. Februárban szoros meccsen kaptunk ki hazai pályán, a "visszavágóra" igyekeztünk felkészülni és javítani.

Nagyszerű energiákkal kezdtük a meccset, dacára annak, hogy ellenfelünk a feldobás után egyből zónavédekezéssel kezdte a találkozót. Ennek ellenére tartottuk a lépést, sőt a játék tempóját mi igyekeztünk diktálni.

Az első negyedben felváltva változott a vezető csapat kiléte, majd a második negyedben hét ponttal is el tudtunk lépni.

Fordulás után jókor időzített hárompontosokkal megtörni látszott az ellenfél folyamatos zónája, de kezdett érződni, hogy fogy a lányok energiája. Az utolsó etap ennek jegyében is telt. Ha agresszívek is maradtunk a védő térfélen, a pontos befejezésekre nem maradt koncentráció a túloldalon.

Büszke vagyok a csapatomra, mert mindenki kellő agresszivitással állt hozzá a meccshez, és az általunk elképzelt gyors játékkal harminc percig tökéletesen helytálltunk.

A csapat tagjai

Játékos neve

Pontszám / 3 pont

Játékos neve

Pontszám / 3 pont

Monics Dorka
19
/ 6
Németh Enikő
15
/ 3
Magda Zsófia
11
/ 6
Dányádi Lili
7
/ 0
Keller Dóra
4
/ 0
Mátyás Kincső
4
/ 0
Németh Anikó
2
/ 0
Makai Hanna
0
/ 0
Rajcsányi Dóra
0
/ 0
Monics Dorka
19
/ 6
Németh Enikő
15
/ 3
Magda Zsófia
11
/ 6
Dányádi Lili
7
/ 6
Keller Dóra
4
/ 0
Mátyás Kincső
4
/ 0
Németh Anikó
2
6 0
Makai Hanna
0
/ 0
Rajcsányi Dóra
0
/ 0
Vezetőedző: Kovács Dávid
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!