Hatalmas élményekkel gazdagodtak

Az Alba Fehérvár-DKKA két ifjú kosárlabdázója, Balsay Ádám és Lukács Norbert is tagja volt a magyar válogatottnak a Győrben rendezett, ifjúsági olimpián, az EYOF-on. Nagy Zsombor is a bő keret tagja volt, részt vett a felkészülés jelentős részén, ám krónikus térdsérülése miatt nem tartott a küldöttséggel a Kisalföldre, valamint nem utazik jövő kedden Bulgáriába, a Szófiában megrendezésre kerülő Divízió B-s Európa-bajnokságra sem.

A European Youth Olympic Festival névre keresztelt eseményen a parkettre lépők mellett a kosaras küldöttség vezetésében is akadtak fehérváriak, Pereszegi Nagy Ákos másodedzőként, Horváth Orsolya technikai vezetőként, Halm Rolland csapatvezetőként volt érdekelt. A magyar válogatott első két összecsapását elvesztette Törökország és Litvánia ellen, Észtországot és Olaszországot viszont sikerül nagy csatában legyűrni. A két, utóbbi eredmény komoly bravúrnak számít.

-Végig nagyon jó volt a hangulat, jó ennyi néző előtt játszani, de az egész városban és az olimpiai faluban is remek érzés volt sétálgatni, még soha nem volt részem ilyenben. Mindent hihetetlenül jól megszerveztek. A szállásunkon a szobák kicsik voltak és a tévé is hiányzott, de az ellátás tökéletes volt. A faluban egy egész emelet a magyaroké volt, sok, új barátságot kötöttünk. A törökök, litvánok azonos épületben laktak velünk, mellettük a franciákkal és az oroszokkal is jó barátságba kerültünk, készültek közös fotók is. Az ellenfeleink közül az észtek sem gyengék, de nem annyira fizikálisak, mint a litvánok és a törökök. Mostanra jobban összeszoktunk, és tényleg mindent beleadtunk. Az elejétől kezdve nagyon koncentráltunk. Tényleg jó ennyi ember előtt játszani, felspannolja az embert – mesélte Lukács Norbert a Bercsényi gimnázium tornatermében vívott meccseket követően.

– A torna első két összecsapásán, a törökök és a litvánok ellen nem küzdöttünk eléggé, nem jött ki a lépés. Eddig nem játszottunk ennyire erős ellenfelekkel, a riválisok a mérkőzések elején nagyon elhúztak. A litvánok ellen a harmadik és negyedik negyedet már megnyertük, ott már nagyon összeszedtük magunkat, az már a becsületünkről szólt. Az EYOF után sem következik pihenő, rövidesen pályára lépünk a korosztályos, Divízió B-s Eb-n Szófiában. Az részben egyszerűbb lesz, hiszen Győrben az élvonal szerepelt, Bulgáriában nem lesznek kemény ellenfelek. Az első három helyen szeretnénk végezni, ebből következően feljutni az A divízióba. Ha úgy játsszunk, mint az észtek, az olaszok, illetve a litvánok ellen a második félidőben, akkor ez meg is valósulhat – mondta Balsay Ádám.

A mieink eredményei az ifjúsági fesztiválon:

Magyarország-Törökország 64-96 (9-25, 17-28, 21-22, 17-21), Balsay 6/3, Lukács 4.

Magyarország-Litvánia 65-81 (6-17, 8-31, 25-17, 26-16), Lukács 9/3, Balsay -.

Észtország-Magyarország 63-74 (26-25, 15-17, 13-16, 9-16), Balsay 8, Lukács 7/3.

Magyarország-Olaszország 78-74 (22-14, 17-20, 23-17, 16-23), Balsay 8, Lukács 5.

Helyosztó, 5-6. helyért:
Észtország-Magyarország 64-52 (18-8, 18-8, 13-15, 15-21), Lukács 5, Balsay 3.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS