Hatalmas küzdelem, fontos győzelem

Korosztály: Leány junior (U18)
Szakasz: Zöld "B" csoport
Helyszín: Székesfehérvár
Terem: MKOSZ Edzőcsarnok
4. forduló
2026.02.07. szombat 15:00
Dávid Kornél KA -
 Soproni Darazsak Akadémia
 75 :
 68
 (18 :
 16,
 16 :
 19,
  20 :
  12,
  21 :
  21)
Dávid Kornél KA -
Soproni Darazsak Akadémia
 75 :
 68
18 :
 16,
 16 :
 19,
  20 :
  12,
  21 :
  21

Edzői értékelés

A rájátszás negyedik fordulójában a Soproni Darazsak érkeztek hozzánk, akikkel korábban még nem játszottunk. Kisebb sérülések, betegségek nem tettek jót a készülésünknek, de maroknyi csapatunk szépen dolgozott így is a héten, az elvégzett munka alapján okkal reménykedhettünk.

Érezhető volt a mérkőzés elején némi izgulás, ahogy az is, hogy nem lesz könnyű dolgunk a soproni lányok ellen. Nehezen lendültünk játékba, elsősorban az ellenfél sok lepattanója okozott számunkra komoly gondot, majd a zónavédekezésükkel bizonytalanítottak el bennünket. A harmadik negyed derekán tört meg először az egál-közeli eredmény. Jól működött az egész pályás csapdás védekezésünk, pár perc leforgása alatt először tettünk szert kicsit megnyugtatóbb előnyre. A negyedik negyedben hibáinkat kihasználva a Sopron még fordítani tudott, ekkor jött az utolsó négy perc, ahol négy hárompontosunk végre ült a zóna ellen, és el is döntöttük a találkozót.

Izgalmas és nagyon nehéz meccset nyertünk meg, ez a győzelem roppant értékes lehet a B-döntős álmaink elérésében. Gratulálok a lányoknak, büszke vagyok rájuk, hogy sosem adják fel, az utolsó leheletükig küzdöttek ezért a sikerért.

A csapat tagjai

Játékos neve

Pontszám / 3 pont

Játékos neve

Pontszám / 3 pont

Vagyon Réka
20
/ 9
Keller Luca
19
/ 9
Sverteczki Sára
11
Milis Lilla
10
/ 3
Bodnár Sára
8
Stein-Vinklár Flóra
5
Osztotics Viktória
0
Schmid Sophie
0
Kovács Kinga
0
Paitli Dóra
0
Vagyon Réka
20
/ 9
Keller Luca
19
/ 9
/ 9
Sverteczki Sára
11
Milis Lilla
10
/ 3
Bodnár Sára
8
Stein-Vinklár Flóra
5
Osztotics Viktória
0
Schmid Sophie
0
Kovács Kinga
0
Paitli Dóra
0
Vezetőedző: Kovács Dávid
Másodedző: Bukics Zsolt
Edző: Hadlaczky Bence

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI

ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - VBW CEKK Cegléd

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.