Hazai pályán folytatja fiú kadett csapatunk

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

A Vásárhelyi Kosársuli érkezik az MKOSZ-csarnokba péntek délután.

Folytatódik a rájátszás fiú kadett együttesünk számára. Csidei Zalánék a Vásárhelyi Kosársuli együttesét fogadják péntek délután. Az előjelek jók, hiszen a srácok négyes győzelmi szériában vannak, és eddig hazai pályán magabiztosan győzték le rájátszás ellenfeleiket, a Vásárhely pedig 3/3-as mérleggel, két vereségből álló sorozattal jön Fehérvárra. Intő jel azonban, hogy csapatunk eddigi egyetlen vereségét pont Hódmezővásárhelyen szenvedte el, így biztosan nem lesz egyszerű dolgunk az újabb siker begyűjtéséhez.

„A múlt heti, Újpest elleni győzelem után teljes fókuszban a pénteki mérkőzés van, ami kulcsfontosságú számunkra. Az edzéseken kiemelt hangsúlyt kapott a védekezés, különösen az ellenfél egyik meghatározó dobójára, Borus Zalára, aki az előző találkozónkon nyolc triplát is értékesített. Az a célunk, hogy a lehető legkevesebb tiszta dobóhelyzetet engedjük neki. Idegenben 13 pontos vereséget szenvedtünk, így most szeretnénk megfordítani az egymás elleni gólkülönbséget. Szeretnénk megnyerni az utolsó két hazai mérkőzésünket, ezt követően még két rendkívül fontos idegenbeli találkozó vár ránk. Nem számolgatunk és nem foglalkozunk más csapatok eredményeivel – kizárólag a következő mérkőzésre koncentrálunk” – fogalmazott a csapat játékosa, Csidei Zalán.

Dávid Kornél KA – Vásárhelyi Kosársuli

MKOSZ Edzőközpont, péntek 15:30

Laufer Gabi is jelölt a Feol.hu Év Női Sportolója szavazáson.

A SZAVAZOK gombra kattintva szavazhatunk csapatkapitányunkra március 30-áig.

Laufer Gabriella

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI

ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

TFSE-MTK – Dávid Kornél KA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - ELTE BEAC Újbuda

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.