A szezon első meccsére szerettünk volna a legösszeszokottabb csapattal kiállni, így főként az U19/B-re épült fel a társaság.
Jó lehetőség nyílt a bizonyításra, de sajnos félve indultunk neki a mérkőzésnek, így csak kerülgettük az ellenfelet a pályán és nem sikerült alkalmazni az edzésen gyakoroltakat, ezért már az első negyed közben el kellett azokat engednünk.
Az első játékrészbeli sokk után kicsit magunkhoz tértünk, de végig hullámzó volt a teljesítmény. A második félidő jobban sikerült, kozmetikázni azonban nem tudtuk az eredményt.
Több van a csapatban, mint amit ezen a találkozón mutatott, de sokat kell dolgoznunk, hogy előrébb jussunk.