Kicsit nehézkesen indult a mérkőzés a számunkra, majd a második negyedre sikerült összerakni a játékot. Végig hajtottunk, remek volt nézni a srácokat, ahogy küzdöttek, megvolt az egység. A fordulás után aztán jött sajnos megint a szokásos 3. negyed, ahol szétesett teljesen a rendszer, amit addig felépítettünk, ez pedig rányomta a a csapatra a bélyegét, nem igazán sikerült újra felállni.
Nem szabad azonban szomorkodnunk, folyamatos a fejlődés, főként fejben léptünk előre. Van még két mérkőzés az alapszakaszból, ha így játszunk, meg lehet az esély az újabb győzelemre.