Nagyon eredményes 2 héten vagyunk keresztül, keményen dolgozott a csapat és ezen a meccsen érezhető volt ennek a gyümölcse, végig egy alakulatként küzdöttek a srácok és mindent kiadtak magukból.
Az ellenfélnek volt két U18 országosban is szereplő játékosa és egy extra három pontos dobója, akit már hét eleje óta magyaráztam a fiúknak hogy nem lehet hagyni eldobni a három pontost (most a saját szemükkel láthatták), emberről, vissza lépésből is képes volt eredményes lenni. Amikor sikerült kiérnünk többször elmaradtak a segítések és belül könnyű kosárszerzési lehetőségeket engedtünk az ellenfélnek, ez volt a fő problémánk, valamint a sok buta eladott labda, ezt javítva a visszavágón megpróbáljuk meglepni az ellenfelünket.
A gyenge bíráskodás (mind két oldalon) hála égnek nem nehezítette a meccsünket, de azért nehéz ilyen meccsek után magyarázkodni a gyerekeknek hogy most akkor mit szabad és mit nem. Az ellenfél edzővel a saját játékosaink lépéshibáit és faultjait emeltük ki, a játékvezetők mégsem javítottak a fújáson.
Köszönjük ezt az élvezetes mérkőzést az ellenfelünknek, akik nagyon sportszerűek voltak egész mérkőzésen és gratulálunk nekik. De mindenek előtt gratulálok és köszönöm a csapatnak a teljesítményét és a hitét, ezen az úton haladunk tovább és a győzelmek is tükrözni fogják a bele fektetett munkánkat.