Negyedik szezonját futotta a Tippmix Női NB I-ben, először a KSC Szekszárd színeiben, kikkel Magyar kupa bronzérmet szerzett, majd a bajnokságban meg sem állt az élvonal döntőjéig. Mányoky Réka a napokban hosszabbította meg szerződését, ennek okán akadémiánk egykori növendékét kérdeztük tavalyi klubváltásáról, az idei Euroliga tapasztalatokról, egy minden eddiginél hosszabb szezonról, de mesélt honlapunknak jövőbeli terveiről is.
A Csatánál eltöltött évek után Euroliga résztvevő csapathoz igazoltál tavaly nyáron. Bár már majdnem egy éve volt, de milyen szempontok szerint döntöttél a Szekszárd mellett?
Úgy éreztem, hogy szükségem van a változásra. Kellettek az új impulzusok, szerettem volna magasabb szinten játszani, kipróbálni magam európai porondon is. De amellett nem szeretnék elmenni, hogy nagyon sokat köszönthetek magának a Csatának és az edzőimnek. Voltak nehezebb pillanatok, de mindig kiálltak mellettem és a fejlődésemet figyelték. Az az öt év, amit ott töltöttem nagyon tanulságos volt és rengeteget fejlődött a játékom, mindemellett emberileg is megerősített.
Kívülről ezt laikusként könnyű jókora szintlépésnek értékelni. Milyenek voltak az első tapasztalataid, hogy ment a beilleszkedés és mennyire élted meg ezt valóban akkora ugrásnak, mint amekkorának kívülről tűnt?
Nagyon nehéz volt, de a csapattársak, a szurkolók és a vezetőség is mindig mellettem volt és segítettek. Hihetetlen sok és nagy hullámvölgyeken vagyok túl – és még mennyi áll előttem – de mindenért kárpótol az amennyi tapasztalatot szereztem. Beilleszkedés maga a játékba nehezen ment és még mindig tanulom, hiszen a Csatában inkább szabadabb játék volt és más pozíciót töltöttem be a csapatban. Még mindig nem azon a szinten vagyok, ahol szeretnék lenni, nem mindig tudtam megmutatni, mit is tudok valójában, de igyekszem elsajátítani még jobban magát a rendszert és bizonyítani, hogy van még bennem sokkal több.
Újoncként az Euroliga alapszakasza – talán nem is akkora meglepetésre – meglehetősen hektikusan alakult számotokra. Rengeteg szoros meccset játszottatok, amik vereséggel zárultak, de a későbbi Final4 résztvevő Salamanca, Prága és még a Jekatyerinburg is a csoportotokban volt. Hogyan élted meg, hogy a világ legjobbjai ellen játszottatok?
Szerintem nekünk fiataloknak hihetetlen nagy lehetőség volt és hatalmas élmény. Nem is tudom elmondani mennyire jó érzés volt olyan világsztárok ellen játszani, akiket pár éve még kislányként néztem és csodáltam. Viszont a csapat nehezen élte meg a sok vereséget. Jó lett volna pár meccset nyerni, azt gondolom meg is érdemeltük volna, mert nagyon sokat dolgoztunk. Rengeteg tapasztalatot szereztünk és ezeket a magyar bajnokságban tudtuk már alkalmazni.
A Magyar kupa még nagyobb csalódás volt a csapat számára, vagy a bronzéremnek is tudtatok örülni?
Nyilván úgy mentünk oda, hogy meg szeretnénk nyerni a kupát. Összességében viszont egész évben annyi nehézségen mentünk keresztül (betegségeken, sérüléseken, játékos váltásokon) hogy szerintem szépen csillogott az a bronzérem is.
Pontosan sajnos nem tudtam összeszámolni, de közel ötven meccset játszottál a szezonban, ami igen magas szám. Ha ki kellene ezek közül emelned párat, melyet voltak a legkedvesebb emlékeid?
Az egyik legkedvesebb mérkőzésnek egy frisset mondanék, mégpedig a döntőt első meccsét. Életem első felnőtt döntőjét játszhattam és még a kezdő ötösben is ott voltam. Nagyon izgultam, de hihetetlen boldog is voltam egyben. Másik hasonlóan különleges meccs az idegenbeli Miskolc elleni alapszakasz mérkőzés volt, ami egy nagy löketet adott nekem, mert előtte nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy én azt szerettem volna, és úgy érzem az egy áttörés volt az egész szezonra nézve. Ezeken kívül még egyet szeretnék megemlíteni, mégpedig a Jekatyerinburg elleni hazai mérkőzést. Mindenki nagyon várta, hiszen tényleg abszolút top játékosok ellen játszhattunk. Olyan emlék lett, amit szerintem soha nem fogunk elfelejteni.
A Sopron elleni döntőben láthatólag mindkét csapat az utolsó energiáit mozgósította, hogy minél tovább tartson a párharc. Az első meccsen két ponttal, a másodikon néggyel volt csupán jobb a Sopron, mi hiányzott, hogy ezek a meccsek másképp alakuljanak?
A tapasztalat és a rutin. Egy nagyon jó játékoskerettel rendelkező Sopron ellen játszottunk, akik a döntő előtti héten nyertek frissen Euroligát. A rutinjuk miatt sokkal jobban jöttek ki a végjátékokból, mint a mi fiatal csapatunk és sajnos a szerencse sem állt mellénk.
Most jön a jól megérdemelt pihenés, vagy hogyan töltöd a holtszezont? Egyáltalán lesz lehetőséged pihenésre?
Egy kis pihenésre és feltöltődésre szükségem van. Most két hét aktív pihenés jön, aztán utána kezdődnek a válogatott összetartások. Először a felnőtt válogatottban leszek két hétig, majd megyek az egyetemi válogatotthoz és készülünk Világjátékokra.
Milyen egyéni célokkal készülsz a 2022-2023-as szezonra?
Amit már feljebb is említettem, minél jobban el szeretném sajátítani ezt a rendszert és tovább fejlődni. Szeretnék újra hasonló sikereket elérni a Szekszárdi közönség előtt, akik mindig a csapat mellett állnak és fantasztikus hangulatot teremtenek.
Fényképek forrása: utanpotlassport.hu és teol.hu