Nagykanizsán született és nőtt fel, ötödikes általános iskolásként, 1999-ben egyik osztálytársa – Burucz Dalma – biztatására ment először kosárlabdaedzésre, ami annyira megtetszett neki, hogy azóta is versenyszerűen kosárlabdázik. Azt mondja, sikerből lényegesen több jutott számára, mint kudarcból.
-Sok sikert értünk el anyaegyesületem, a Kanizsa DKK csapataival, gyermek korosztályban a 4., serdülő korosztályban a 3., kadett korosztályban pedig 2. helyen végeztünk a döntőben, valamint a középiskolás bajnokságban is jól szerepeltünk. Továbbá tagja voltam annak a korosztályos válogatottnak, amely az U20-as Európa-bajnokság B-divíziójában 3. pozícióban zárt. Játszottam az NB I/B és az NB I/A csoportjában is a profik között. A sportnak rendeltem alá mindent, szabadidőmet és a szórakozást is feláldoztam a siker érdekében, hiszen a kosárlabda nélkül el sem tudtam képzelni az életemet. A sport kitartóvá, fegyelmezetté tett, s megtanított az időmet beosztani.
Amikor a pályaválasztásra került a sor, a legmagasabb osztályban, NB I/A csoportban játszott a kanizsai, felnőtt csapatban, így tehát nem volt kérdés, hogy az elkövetkezendő időszakban is a sporttal szeretne foglalkozni. De mivel tudtam azt is, hogy a sportból élete végéig nem tud megélni, nyilvánvaló volt számára, hogy tanulnia is kell.
– Mindig szerettem a matematikát, így felmerült bennem a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli karának megjelölése a zalaegerszegi tagintézményben, de mégsem ezt választottam elsőként. Valamint a sportot is szerettem volna folytatni, így az a lehetőség is adott volt, hogy a Pannon Egyetem a nagykanizsai kampuszára jelentkezzek, ami előnyösebbnek tűnt, mert helyben volt, nem kellett elszakadnom a családomtól, barátaimtól, valamint döntő volt, hogy kosaras pályafutásomat is zavartalanul folytathattam. Tehát a helyi főiskolát választottam, turizmus-vendéglátás szakon végeztem. Azóta sem bántam meg, hogy így döntöttem, maradtam a szülővárosomban. Munka területén szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis, ahol a kötelező gyakorlati időmet töltöttem, ott közvetlenül az iskola elvégzése után, 2012-ben el is tudtam helyezkedni Zalakaroson tanult szakmámban, pénzügyesként. Az iskola mellett – gondolva arra, jobb, ha az ember több lábon áll -, 2011-ben, Pécsen elvégeztem a kosárlabda edzői tanfolyamot, továbbá pár év elteltével, játékvezetői vizsgát is tettem. 2015 februárjában munkahelyet váltottam, a cserének köszönhetően kerültem a nyáron Székesfehérvárra. A cég ugyanis telephelyet váltott, a koronázó városba költözött. A tavalyi szezonban Kanizsai Vadmacskák SE színeiben, az NB I-es amatőr csapatban játszottam, továbbá volt Zalakaroson egy U11-es, vegyes kenguru csapatom a helyi iskolában, valamint regionális szinten játékot vezettem. Mindezt feladva érkeztem Fehérvárra a párommal, akinek szintén van kötődése a kosárlabdához. Szerencsére a helyi kosárlabda élet nem volt ismeretlen számomra, Tóthné Deme Dórával játszottam Nagykanizsán az utánpótlás korosztályokban, Sebestyén-Ádám Csillával együtt végeztem Baranyában az edzői tanfolyamot, Gáll Tamásnál Zalaegerszegen játszottam 2009/2010-es szezonban NB I-ben, az A-csoportban. A fehérvári utánpótlást irányító Farkas Sándort szintén ismertem a zalai kosaras berkekből.
Fekete Csillának nincs ideje unatkozni. Nyolc órában dolgozik a munkahelyén, mellette irányítóként játszik az NB I-es amatőr bajnokságban, vezényli a DKKA Vadmacskák U11-es kenguru csapatának edzéseit, valamint folytatja játékvezetőként is tevékenykedik.
– Döntésemet, a nyári váltást nem bántam meg, jól érzem magam Székesfehérváron, az edzőkollégák és a játékvezetők, a jelenlegi csapattársaim is szeretettel fogadtak, úgy gondolom, sikerült gyorsan beilleszkednem. Fontosnak tartom, hogy a kosárlabda, a munka és a magánélet is összeegyeztethető. A sportnak nagyon sokat köszönhetek, megtanított az időmet beosztani és kitartani azon dolgok mellett, amikbe belevágok.
