Jól tanuló és sportoló

A Gáz utcai sportcsarnokban érthetően mindenki büszke sportolónkra, Lukács Norbertre. A korosztályos válogatott kosaras túl azon, hogy fontos pontokat dob, klubcsapata egyik vezéregyénisége, jó érdemjegyeket szerez a középiskolában. Joggal érdemelte ki a Jó tanuló, jó sportoló díjat a közelmúltban. Szülei is sportoltak, édesanyja atletizált, középtávfutó volt, édesapja pedig futballozott. Bőven a negyven felett is védett a megyei első osztályban.

– Székesfehérváron születtem, a Tóparti Gimnáziumba járok, jövőre fogok érettségizni. A kosárlabda jól megy, valamint tanulás szempontjából is kimondottan jól sikerült az évem, a 11. év végén jeles, 4.9 lett az átlagom. Ahhoz, hogy pályázhassak a díjra, két kritériumnak kellett megfelelni. A tanulmányi eredmény átlagának 4.74 fölött kell lennie, továbbá fontos, hogy országos, vagy nemzetközi versenyeken az első hatban kell végezni. Nyilván minden eseménynek, tornának más súlya van, például én a legtöbb pontot a tavaly nyári, győri, ifjúsági olimpiai fesztiválon, az EYOF-on szereztem, a magyar csapattal a 6. helyen zártunk. Az Alba Fehérvárból Balsay Ádámmal kaptunk meghívást, hatalmas élményt jelentette az olimpia, ami kicsiben emlékeztetett az ötkarikás játékokra. Az olimpiai faluban laktunk, nemzetközi környezetben, életem egyik legnagyobb élményét jelentette az esemény. Remélem, felnőttként is magamra ölthetem a címeres mezt. A mostani díj kapcsán a sportbeli eredményekért kapott pontok összeadódnak a tanulmányi versenyeken mutatott teljesítménnyel és az iskolai átlag alapján kapott pontokkal, így jön ki az összesített pontszám, kialakul a díjazottak listája. Többen kaptuk meg az országban ezt az elismerést, örülök, hogy én is közöttük vagyok – közli Lukács Norbert.

– Akad kedvence tantárgyad?

– Mivel sportolok, ebből következően a testnevelés, valamint a történelem és a földrajzot is kedvelem, mindkettő érdekel, de a többit sem hanyagolom el. Becsülettel felkészülök mindenből. Az edzések és a meccsek mellett jut időm a tanulásra is.

– Meglepett a díj?

– Igazából nem volt semmi előismeretem ezzel kapcsolatban, reméltem, hogy az eredményeim a sportban és a tanulásban egyaránt elegendőnek bizonyulnak az elismeréshez. Boldoggá tett, hogy nem csak a szüleim és a nővérem, a játékostársaim, az edzőim, a klubom vezetői is gratuláltak.

– Említetted, sportszempontból is sikeres idényen jutottál túl.

– Mondhatom, a legutóbbi szezon tökéletesre sikerült, hiszen megnyertük az U18-as bajnokságot, mi vagyunk a legjobb korosztályos együttes Magyarországon. A regionális nemzetközi sorozaton, az EYBL-ben is sikerült messzire jutnunk, ott voltunk a június elején, Léván rendezett döntőben. Úgy gondolom, egyénileg is fejlődtem a szezon során, a játék minden elemében előreléptem.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS