Utánpótlás beharangozó

Jön a B-döntő előtti utolsó forduló a serdülő lányoknál

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Kőbányára utazik a csapat szombaton és vasárnap.

A Főtábla 3. köre következik a hétvégén a leány serdülő bajnokságban. Együttesünk az L-csoportba került, amelynek küzdelmeit a kőbányai Zsíros Akadémián rendezik. A lányok a házigazda mellett két további budapesti csapattal, a Kaszásokkal és a Csata DSE/B-vel került össze. A csapat egyébként már pályára lépett a héten: a leány kadett regionális bajnokság soproni helyosztóját használták fel Boda István tanítványai a mostani fordulóra felkészülésként.

Boda István vezetőedző elmondta a forduló előtt, hogy ezúttal is a tanultak alkalmazása és a fejlődés lesz a fő cél. Szeretnének még jobb meccseket játszani, mint a legutóbbi fordulókban és szeretné, ha a csapat jól érezné magát a pályán.

A lányok mostani szereplésétől függetlenül a Főtáblára jutással már biztosan B-döntősök.

A DKKA mérkőzései (Zsíros Akadémia, szombat-vasárnap):

szombat 12:45 – Dávid Kornél KA – Zsíros Akadémia Kőbánya

szombat 18:15 – Dávid Kornél KA – Óbudai Kaszások

vasárnap 11:15 – Csata DSE/B – Dávid Kornél KA

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!